Fogmosás

Két zacskó csipsz után már igazán kezdtem érezni a számban a káros hatásokat, így hát azonnal fogatmostam. IMÁDOK fogatmosni! Olyan jó érzés a fogaimnak. Mintha külön kicsi lények lennének, akiket a mosással megcsikizek, utána a mentholtól fél óráig buliznak és ujjonganak.
A mai napom nagyon jól indult. Egész délelőtt csak nevettem. Minden órán és minden szünetben, de mikor hazaértem el is repült hirtelen ez a jókedv. Az az igazság, hogy állitanom kell magamon. Rossz üzemmódban vagyok. Mindenkinek ártok és mindenkit megbántok. Nem másokkal van a probléma. Velem!

Over the szalagavató

Over the szalagavató. El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta. Nemsokára teszek fel képeket is. Nagyon megterhelő volt ez az időszak, de még milyen megterhelő lesz az érettségi!
Megint telcsiről írok, szóval ez a bejegyzés is rövid lesz. Tehát elég érdekesen alakult ez a pénteki nap. Először is lett frufrum, aztán szép göndör volt a halyam (olyan mint abban a soktésztás wifon levesben a tészta, akkor inkább fél göndör) aztán meg kellett varrnom a szalagavatós ruhát mert elszakadt a pántja, aztán eltört a melltartóm pántjának a fémcsatja is, aztán a szalagtűzés előtt történt valami az abroncsommal és meghajlott és nem tudtam megigazítani és nem volt tartása és úgy tűzték fel a szalagot, aztán a tortaszelet leesett a tányéromról a ruhámra, de mivel bordó volt nem is látszott, aztán nem volt göndör és dús a szempillám meg a smink sem volt valami szép, ja és a harisnyám is kiszakadt két helyen, azért mert cipő nélkül ugráltam a Rékával meg a Czapival, ja egyébként az ofőnek szánt éneknél nem fértem be a félkörbe sem, a paródián véletlenül megdobtam az osztálytársam arcát aki tanárt játszott, meg csak egy whiskeykólát meg sört meg pezsgőt ittam csak és nem is zsibbadtam pedig akartam, meg nem engedtek már be hajnali 2 fele a rasidba, de legalább voltam az Adriéknál,pontosabban a barátjánál és jó volt ott lenni mert azt nem mondom meg miért, meg nagyon jót ettem a szalagavatós kajából, meg megtanultam pár ütemet dobolni (nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz), meg jól is táncoltam a keringőt, meg a Zoli is jól táncolta, meg nagyon nagyon jól éreztem magam az egész szalagavatón.
És végül lezártam életem egyik kényes pontjából adódó feszültség forrását.
Tehát eseménydús volt az uccsó pár hét. Már csak az érettségit kell túlélnem, meg persze az életem.
Ja, bocsi, hogy nem volt időm fent lenni msn-en. Nem volt időm. Pussz

Over the rainbow

Na, én már nem a szivárványon akarok túl lenni hanem ezen a héten. Vagyis csak a küzdelmen. Szalagavató. Úgy izgulok. Jajj, megjöttek anyuék… Sietnem kell.
Szóval ez a készülődés olyan kicsit mint amikor valaki összejön valakivel. Nehézkesen alakul,csetlik-botlik, sok az akadály, de mikor belejöttek akkor már minden jó és gördülékenyen halad tovább az eksön felé. Remélem ez is így lesz. Nos megyek is. Csak egy röpke bejegyzés.
Jah, tegnap este…. Füstölő, gyertya, sötét és forrófürdő… Imádom, ha lesz alkalmam ma is ezt fogom tenni… Relax, relax, relax…

Anyu és én

Hmm… Hol is kezdjem. Pont most olvastam egy blogot, remélem nem baj ha idézek belőle: “Azért nem nagyon ismerek annál nagyobb szívást, amikor fater/muter olvassa a blogod, és még kommentel is. Tiszta gáz, le se tudnék írni semmit normálisan.”
Ezen a két mondaton sokat gondolkodtam. Vagyis nem sokat, mert nem kellett hozzá sok idő, hogy megint ismétlem megint rájöjjek, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen anyukám van. Mármint, aki mindent tud rólam. Egyszerűen minden egyes dolgot amit el lehet képzelni, na jó, persze határokon belül. Mindent elmondok neki. Nem is tudom, hogy tudott minket így felnevelni, hogy ennyire jó kapcsolat alakuljon ki közöttünk. Hárman vagyunk testvérek és mindhárman el tudunk mindent mondani neki. Olyan anyu, mintha a legjobb barátnőm lenne, csak vele nem megyek el bulizni, meg vele nem iszom le magam. De ha bármi van, bármi, a szextől kezdve a legkényesebb ügyekig, bármit meg tudok vele beszélni. A legnagyobb támaszom az életben. És bármi rosszat csinálok, akkor is azt mondja: Dzsina, ez nem helyes, te is tudod, de a lányom vagy és szeretlek és dönts úgy ahogy neked jó, a te életed!
Persze sokan gondolhatják, hogy ez tök gáz (hozzáteszem minden joguk meg van hozzá), meg így hogy írjon már le bármit is az ember, de szerencsére ez nekem nem okoz gondot. Sőt, inkább büszke vagyok, hogy ennyire jó kapcsolatom van anyukámmal, de nem csak anyukámmal, hanem az egész családdal, és valljuk be, ezt nem mindenki mondhatja el. Azt hiszem, az anyagiak ellenére mindenem meg van amim csak lehet (kivétel pár dolog azt most nem részletezem). Imádom anyukámat!!!! Örülök, hogy kommentel! Apu meg nem netezik, nem olvassa, de azt sem bánnám ha ő is olvasná, előtte sincs semmi takargatni valóm.

Meg egyébként is túlléptem már azon a korszakon amikor a kisgyerekek szégyenlik a szüleiket. Nem mernek átmenni velük az úttesten mert félnek, hogy az anyukák megfogják a kezüket, mert hát az tök ciki. De ez a “korszak” hamar elmúlt, vagyis inkább nem is volt, csak akkoriban mindenkitől ezt láttam, és azt hittem hogy ez a természetes. De már akkor is tudtam, hogy anyu csak egy van és az az én igazi igazi egyetlen anyukám, aki pótolhatatlan és nem szabad elveszítenem. Mert szeretem.

Nem akarom, hogy ezt a bejegyzést bárki is szurkálódásnak, piszkálódásnak vegye. Ezt már úgy is régen le szerettem volna írni.

Szeretlek Anyu!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Védett: Szex és én, szex és álom, szex és más

Ez a bejegyzés jelszóval védett. A megtekintéséhez add meg a jelszavad:

Jelszó:

Dolgok

Hmmm… Szombat. Ma reggel egészen korán felébredtem a hétvégi ébredésekhez képest: 07:23- kor. Ez elég korainak minősül.
Mostanában eléggé izgatott vagyok: szalagavató: tanárparódia, osztályfőnöknek szánt meglepetés, tánc, táncpartner keresés, after party ; akkor: itt a kicsikutyus, olyan édes, úgy szeretem ; aztán: Zolis meg nem Zolis dolgok ; érettségi: november van és számtechból csak 2 órám volt ; továbbá: este elmenjek bulizni vagy ne ; van egy jó könyvem: történet: pasi kiszeret a nőjéből, 10 éven keresztül nem is beszélnek és alig találkoznak egymással mert a pasi újságíró és járja a világot, de 10 év után kiderül, hogy a nője kerítőnő és a saját lányát is beállítja prostinak. Eléggé elmélkedős és részletes a könyv az eleje fele, de egyben izgalmas is. Tetszik a fogalmazásmód, remélem lesz időm kiolvasni. Az is zavar most, hogy kötelezőt kéne inkább olvasni, és én azt olvasom. Majd akkor párhuzamosan. . Ez az izgatottság nem igazán rossz értelemben értendő. Egy része boldog izgatottság, mint amikor a gyermek egy nappal a Karácsony előtt azon izgul, vajon mit kap ajándékba. Ó, azok a régi szép idők. Milyen jó is volt. A karácsonyfa előtt állva a családdal mikozben szól a Mennyből az angyal, és szinte már izzadtam (sőt nem is szinte, hanem tényleg izzadtam) a boldogságtól és az izgalomtól. Az év fénypontja a Karácsony. A legbensőségesebb, és a legjobb családi érzés ami csak lehet, persze a veszekedések utáni kibékülés után, nem inkább előtt.
tehát, fele izgalom a boldogságnak fele pedig az idegeskedésnek tudható be. Úgy érzem olyan nagy energiák halmozódtak fel bennem, amit le sem lehet vezetni. Egyszer örömkitőrés máskor síróskitörés. Na, de most nem akarom elrontani a kedvem, úgyhogy nem írok több negatív dolgot.
Megyek és olvasom ezt az új könyvet, ami egyébként már nagyon régi, közben játszok a kis Sissy hercegnővel, a legszebb tacsival a világon, aki díjnyertes családból származik. Olyan büszke vagyok rá!!! Olyan szép kislány!!!! ÚÚÚÚÚgggyyyy, szeretem!!!!!!!!
Örömkitörés!!!

Unatkozommmm

Nem bírom ki, hogy ne írjak ide semmit amikor van időm.
Olyan hideg van most odakinn, és én úgy fázom, és úgy unatkozommmmm!!! Ahelyett, hogy tanulnék….
Jó lenne ha valaki már jól megpofozna, hogy észhez térjek!!! Tanulni! Tanulni!
Majdnem minden bejegyzésemben írok a tanulásról. Jó lenne ha legalább fele annyit törődnék a tanulással vagyis tanulnék mint amennyit gondolok rá.
Nem tudom mi legyek ha nagy leszek!!! Gyógypedagógus nem lehetek, rájöttem, mert az öcsémet sem bírom ki, nem hogy még egy csomó ilyen meg ennél nehezebb esetű gyerekkel foglalkozzak. Tudniillik az öcsém még a light-os kategóriába tartozik, akkor el lehet képzelni milyenek azok akik tényleg, igazán hiperaktívak. Viszont mindenféleképpen emberekkel kell foglalkoznom. Nemrég végiggondoltam az eddigi életem és szinte csak olyan emlékek ugrottak be, amikor másoknak segítettem. Már általánosban is én voltam mindenki “kisangyala” (ez nem az az aranyos kisangyal akit mindenki szeret mert mondjuk jól viselkedett vagy valami hasonló), bárkinek ha baja történt én voltam az első aki rohant és segített. Akkor inkább mondhatnám, ill. nevezhetném magamat őrangyalnak. Ez nem nagyzolás, tényleg mindig én segítettem másoknak. Még azoknak az osztálytársaimnak is akiket mindenki utált, persze én nem, mert sajnos én mindekit szerettem (néha meg is szívtam, mert jól kihasználtak). Meg mikor játszottunk a Háromágúnál és találtunk egy utcatáblát és két csapat volt, és meg kellett szerezni egymástól a táblát, és az ellenséges csapat bedobta a táblát egy nagy területű parazsas részre (nem rég égethettek ott valamit mert még füstölt is), hogy akkor egyikűnké se legyen az a tábla. A csapatom már kétségbeesésében el is szomorodott. Akkor is, ki volt a bátor, aki “feláldozta volna az életét is” egy sza**s játék miatt?? Hát én! Fogtam magam aztán besétáltam a parázs közepére és kihoztam a táblát. Nem volt bonyolult. Persze ezt senki nem értékelte. Meg amikor egy másik kiránduláson voltunk egy hegyoldalon aminek az aljában ment a kisvasút, és osztálytársam elesett és elkezdett lefelé gurulni, hát ki mentette meg??? Ki futott utána??? Hát én! És az az igazság, hogy kicsit büszke is vagyok magamra, mert ezekben a helyzetekben rajtam kívül senki nem indult meg hogy segítsen. Meg nemrég mikor mentünk jelenlegi osztálytársaimmal valahova, egy ház mellett volt két tacsikeverék, az egyik megtámadta, pontosabban nekiugrott az osztálytársam lábának és cibálni kezdte a gatyáját, akkor is én ugrottam oda és löktem el a csajt onnan, de én nem tudom hogyan de meg akartam fogni azt a hülye kutyát, és már indultam felé kinyújtott kézzel, hogy lefogom, de azt vettem észre, hogy csak rángatnak el ketten a kutyától. Semmi félelmet vagy ijedtséget nem éreztem. Jó, az az igazság, hogy én meg vagyok edződve az ilyen helyzetekre, mivel itthon már nagyon sok veszélyhelyzet volt, amikor ébernek kellett lenni, mert akár halállal is végződhetett volna.
Nem magamat akartam fényezni (najó, talán egy kicsit igen), de ezzel arra akartam kilyukadni, hogy mindenféleképpen emberekkel kell foglalkoznom majd, de még nem tudom milyen formában. Egyébként abból is gondolom, hogy ilyen emberekkel foglalkozós sorsom lesz, hogy például, ha az osztályban valakivel történik “valami” jó élmény vagy rossz, akkor szaladnak hozzám, hogy elmeséljék. Nem egyszer volt már, hogy tolongtak, hogy mesélhessenek, De az volt a legjobb érzés mindig, mikor mondták, hogy Dzsina, ezt azért mondom, mert tudom, hogy bízhatok benned, és tudom, hogy senkinek nem mondod el. Persze később a többieknek is elmesélte az adott személy, de akkor is, én voltam az első, a legelső akinek elmondta, mert bízott/ bízik bennem. És, lehet hogy ez is sablonszövegnek tűnik majd, de én ezért (is) szeretem őket. Szeretem az embereket. És érdekel mindenki akit megismerek (főleg Akit nagyon megszeretek) és mindig arra gondolok vajon éppen ebben a percben mit csinál (még akkor is ha már nem beszélünk egymással).
Jó lenne ha kapnék egy jelet valahonnan és tudnám, hogy merre is induljak, mivel foglalkozzak pontosan.
Úgy látszik tényleg unatkozom, mert nem is terveztem, hogy erről írok, csak most jöttek a gondolatok.
Fáznak a kezeim, meg a talpaim….
Legyen mindenkinek jó napja és jó estéje. Most éppen megszállt a lelkibéka,:D (háh, micsoda poén, haha) úgyhogy csak pozitív dolgokra gondolok. Bulizzatok, szórakozzatok, egyetek és igyatok jót!!!!!!!! Én is mennék bulizni, de most nem tudok sajna. Talán jövőhéten.
Chiao
Ja, most a kékszínű rózsa a kedvencem! (*_*)

Egyedül

Hát, most éppen olyan egyedül érzem magam. A Zoli most elment a barátjához (két utcával arrébb). A mamámék most természetesen azért kötöttek belém mert nem mentem a Zolival. Most éppen ez volt a problem.
Egyébként teloról irok, szóval elég lassan megy.
Még mindig fáj a szívem. Unatkozom. Kicsit álmos is vagyok. Olvasni nincs erőm. Matekoznék, de egyedül nem megy. Legalább lenne valaki mellettem. Csak üljön ott, és tartsa bennem a lelket.
Tévézek, fáj a vesém is. Néznék valami jó filmet. Ha valaki tudna angol filmcimeket megadni, azt nagyon megköszönném. A watch-movies.neten szoktam filmeket nézni. Ott angolul vannak a filmek. Szóval ha valakinek van ötlete kérem szóljon.
Jó érzés blogolni. Kiirni magamból a dolgokat. Persze ide sem tudom leírni a húzósabb ügyeket. De nem is baj. Ennyi elég ide. Még lehet, hogy írok ma ha továbbra sem történik semmi. Valaminek kell történnie. Akarom, hogy történjen valami.

ŐŐŐ

Az előző bejegyzésemben van egy kis rész ami nem rólam szól.
Csak gondoltam elmondom mielött valaki megkérdőjelezné elmeállapotom épségét.

Miinddeeeennnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn

Jajjj, hát már megint panaszkodni jöttem ide!!!!!!!!!!
Sírnom kell. Mindentől. Pontosabban tényleg sírok is mindentől. Szegény anyu. Őt sajnálom legjobban, hogy látja hogy mostanában ilyen vagyok. De nem tehetek róla. Ki vannak az idegeim. A nyugtató amit múltkor kértem még mindig meg van. Mondjuk nem is fogom beszedni, mert amikor magam alatt vagyok akkor annyira halálosan nyugodt és rezignált vagyok, hogy felesleges lenne a nyugtató. Ezt a nyugodtságot úgy értem, hogy olyan érzés mintha be is vettem volna, mert csak történnek körülöttem az események, de nem fogom fel. Csak látom, hogy ez meg ez meg ez történik, de lassított felvételben.
És nem akarom azt látni, hogy a Más szenved, mert akkor én is mégjobban fogok és akkor soha nem lesz sunshine. Szóval kérlek tűntesd el onnan azt a szomorú smile-t, meg azt a szöveget mert, mert, mert nemtudom. Mert rossz érzés látni. Aszfaltfelgyűrős boldog szöveget akarok olvasni!!!
És a matek…. Ó, hát ne is beszéljünk róla. Hát mi lesz velem? Hogy fogok leérettségizni??? Hátháthátháthát!!! De lehet, hogy bebeszélem magamnak, és ha minél többet mondogatom hogy ilyen hülye meg olyan hülye vagyok hozzá, akkor tényleg így lesz.
-Szóval, Dzsina!!! Vedd elő agyad legmélyebb bugyraiból (már ha van agyad) azt a rohadt matektudást vagy rossz vége lesz! Ja, és 6 után ne egyél semmit és olyan lesz a hasad mint most, szép lapos!!!!
-oké, értettem!!! Igenis, imperator!!
Most megértem ha mindenki hülyének néz!!! Nem is baj!!! De ha az ember tényleg kikészül akkor ne várjanak tőle józanságot. Mármint mentális józanságot, meg fizikait sem, de az más. Nem vagyok részeges típus. Esik az eső. Egyik pillanatban jókedv, aztán megint rossz. És mindig több a rossz. És most az sem érdekel, hogy éssel nem kezdünk mondatot. És kész!

Ühümmm… :(

Szenvedek, pedig nem kéne.
Mondjuk senki nem mondta még, hogy könnyű lenne az élet.
Megyek “shoppingolni”. Veszek egy-két haszontalan cuccot. Most vagyok a lélekregeneráló szakaszban. A tanulás ezután jön. Csak legyen már meg a koax vagy coax kábelem. Nem tudom, hogy kell írni, de az egyik ismerősöm biztos tudná…. Jól van na, nem kell ám komolyan venni.