12.14.08
Over the szalagavató
Over the szalagavató. El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta. Nemsokára teszek fel képeket is. Nagyon megterhelő volt ez az időszak, de még milyen megterhelő lesz az érettségi!
Megint telcsiről írok, szóval ez a bejegyzés is rövid lesz. Tehát elég érdekesen alakult ez a pénteki nap. Először is lett frufrum, aztán szép göndör volt a halyam (olyan mint abban a soktésztás wifon levesben a tészta, akkor inkább fél göndör) aztán meg kellett varrnom a szalagavatós ruhát mert elszakadt a pántja, aztán eltört a melltartóm pántjának a fémcsatja is, aztán a szalagtűzés előtt történt valami az abroncsommal és meghajlott és nem tudtam megigazítani és nem volt tartása és úgy tűzték fel a szalagot, aztán a tortaszelet leesett a tányéromról a ruhámra, de mivel bordó volt nem is látszott, aztán nem volt göndör és dús a szempillám meg a smink sem volt valami szép, ja és a harisnyám is kiszakadt két helyen, azért mert cipő nélkül ugráltam a Rékával meg a Czapival, ja egyébként az ofőnek szánt éneknél nem fértem be a félkörbe sem, a paródián véletlenül megdobtam az osztálytársam arcát aki tanárt játszott, meg csak egy whiskeykólát meg sört meg pezsgőt ittam csak és nem is zsibbadtam pedig akartam, meg nem engedtek már be hajnali 2 fele a rasidba, de legalább voltam az Adriéknál,pontosabban a barátjánál és jó volt ott lenni mert azt nem mondom meg miért, meg nagyon jót ettem a szalagavatós kajából, meg megtanultam pár ütemet dobolni (nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz), meg jól is táncoltam a keringőt, meg a Zoli is jól táncolta, meg nagyon nagyon jól éreztem magam az egész szalagavatón.
És végül lezártam életem egyik kényes pontjából adódó feszültség forrását.
Tehát eseménydús volt az uccsó pár hét. Már csak az érettségit kell túlélnem, meg persze az életem.
Ja, bocsi, hogy nem volt időm fent lenni msn-en. Nem volt időm. Pussz
12.09.08
Over the rainbow
Na, én már nem a szivárványon akarok túl lenni hanem ezen a héten. Vagyis csak a küzdelmen. Szalagavató. Úgy izgulok. Jajj, megjöttek anyuék… Sietnem kell.
Szóval ez a készülődés olyan kicsit mint amikor valaki összejön valakivel. Nehézkesen alakul,csetlik-botlik, sok az akadály, de mikor belejöttek akkor már minden jó és gördülékenyen halad tovább az eksön felé. Remélem ez is így lesz. Nos megyek is. Csak egy röpke bejegyzés.
Jah, tegnap este…. Füstölő, gyertya, sötét és forrófürdő… Imádom, ha lesz alkalmam ma is ezt fogom tenni… Relax, relax, relax…
11.13.08
Táncpartnert keresek
Hát, úgy néz ki, hogy nem a Zolival fogok táncolni a szalagavatón.
Nem akarom, hogy mindenki csesztesse azért mert nem táncol velem. Értsék meg az emberek, hogy van aki egyszerűen nem ilyen, és nem szeret táncolni, pláne ilyen táncokat (keringő).
Én nagyon örülök, hogy rám ill. a partneremre osztották a “főszerepet”. Szeretem a kihívásokat, és eleget akarok tenni, ha már egyszer én kaptam+ a partnerem ezt a szerepet.
Szóval most akkor táncpartnert keresek jövőhét elejéig. Aki szeret táncolni, és szereti a zenét, vagy valaha is táncolt bármiféle táncot, bármit, értem ezalatt a discoban való táncot is, annak meg sem kottyan megtanulni. Nem nehéz a tánc, nagyon egyszerű!!!
Jajj, ez az édes kiskutya ami lett nekünk. Annyira szeretem!!! Ennivaló!!!
10.19.08
Egy jó éjszaka, nem, egy bazi jó éjszaka
Olyan jól éreztem magam tegnap éjszaka!!!!!
A helyet, ahol voltam nem mondom el, mert egyesek érdekesen néznének rám… Én nem ilyen zenéket hallgatok…. Rock forever!!! Na, de mégis, azért ezerszer jobban éreztem magam mint egy rock koncerten. Bárcsak mindig ilyen lenne, oh, bárcsak!!!!!!!!!Akarom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Többet inkább nem is írok erről, csak a szívem fájna…… Fáj is……….. Ühümmbrühümmmühümmmmmmmmm!!!!
Jajjdenemtudomleírniolyank***ajóvolt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Permalink Hozzászólások kikapcsolva
06.12.08
Gyors bejegyzés
Holnap lesz az év utolsó napja a suliban!!!!!!
Tök örülök, annyira elegem lett már mindenkiből év végére, hogy jó is, hogy végre szünet lesz. Nehéz volt ez az év. Tanulhattam volna többet is. Ha megerőltettem volna jobban magam, akkor több pénzt hozna az ösztöndíjam. De szerintem ez sem lesz rossz. A tavalyi átlagom 4.7 lett most csak 4.6. Na nem baj. Idén sajnos nem a tanulás volt a hangsúlyos…
Jövőhét csütörtöktől kezdve megállás nélkül dolgozom remélhetőleg. Legyen egész nyáron jó idő, hogy sok pénzem legyen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Holnap fondüzünk az osztállyal (nem tudom hogy kell helyesen írni a fondüt)! Ez jó lesz! Vettem finom füstölt sajtot, viszek gyerekpezsgőt és lesz fagyi is. Ilyenkor szeretek az osztállyal lenni.
Olyan édesek a kismacskák!!!!!!! Nem tudok betelni velük. Futkosnak össze-vissza a kertben.
Annyira stresszes voltam már és annyira lefáradtam, hogy amikor a Zolival vitatkoztunk, még sírni sem volt erőm. Már most ki vagyok fáradva. Mi lesz később? Lehet, hogy ez csak a betegség miatt van.
Rájöttem, hogy a blogolás olyan mintha magamban beszélgetnék. Olyan fura. Na mindegy ezt majd egyszer ha lesz időm, akkor kifejtem.
Fáradt vagyok. Alszom. Azt nem értem, hogy na mindegy. Nincs erőm többet írni.
Ez egy gyors bejegyzésnek indult…
06.10.08
Nemtudomnemtudomfájahasamintazállat
Görcsöl a hasam!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Suliban vagyok, itt a legszörnyűbb elviselni a fájdalmat!!!!!
Gondoltam írok, amíg lehet, mert nemsokára elkezdődik az igazi munka szóval jövőhét után valószínűleg csak nyár végén fogok írni. Remélem olyan nyaram lesz mint tavaly: 10 nap szabadnapom volt összesen, az is esőben és akkor is csak aludtam, mert bazira fáradt voltam. Ja és 12-13 óra munka naponta. De legalább volt pénzem. Idén jogsit akarok úgyhogylegyen jó idő mert bajban leszek!!!!!
Úgy néz ki meglesz az ösztöndíjam!!!!!!!!!!
Úgy fáj a hasam. Még 2 vizsga hátra van :/
Na megyek, majd még írok. Lehet, hogy még ma, de nem hinném.
06.08.08
Beteg
Gyenge, fáradt és beteg vagyok. Ja és persze lázas vagyok, szédülök, el van dugulva a fülem, égnek a szemeim. Holnap matekvizsga. 1 napom van, hogy tanuljak. Betegen olyan nehéz. Még írni is alig tudok, húz a fejem.
Jóhír: megszülettek a kiscicák, három édes kis cirmos. Rossz hír: lehet, hogy van még az anya hasában kiscica. Mégrosszabb hír, ha nem szüli meg minél hamarabb, akkor meg fog halni. Nem akarom!!!!!!!!
Tegnap voltunk az osztály egy részével Csákváron. Tök jó volt. Lovaskocsival mentünk körbe. Nagyon tetszett, de annyira rosszul voltam. Már akkor is lázas voltam, de nem akartam cserbenhagyni a többieket. Pontosabban a Vera apukáját. Ő szépen rendesen mindent elintézett, kaptunk fincsi káposztás és sajtos pogácsát, bodza szörpöt, még fagyizhattunk is, erre az osztály nagy része el sem jött. Sajnáltam, hogy ennyit fáradozott a Vera meg az apukája, de legalább mi jól éreztük magunkat. Még lázasan is minden tetszett.
Velencei osztálykirándulás is nagyon jó volt. Jól el is fáradtam.
Többet nem írok. El kezdek tanulni.
Annyira kupis a szobám, de nemsokára meszelünk. Már nagyon várom.
05.04.08
Áfonya és bevásárlás
Rájöttem, or rather megtudtam, hogy imádom az áfonyát. Tegnap és ma reggel is ettem egy áfonyás croissant-t a vasúton, és bekerült a kedvenc édességeim közé. Isteni íze van!!!!!!!!!!!!!!!!!! Áfonyát akarok enni!!!!!
Meg volt a munka (4 nap), nem mondom meg, hogy mennyit kerestem, mert akkor mindenki oda akarna menni dolgozni és kitúrna a helyemről. Na persze azért nem milliókat kerestem a négy nap alatt, de jól jön a pénz. Holnap megyek is és elköltöm. Íme a bevásárlólistám:
bérlet, izzadásgátló, fogkefe, fogkrém, két oldalú szempillaspirál, feltöltőkártya, cipő, papucs, kézkrém, szőrtelenítőkrém, szájbalzsam, piercing (két oldalon csavarható), sampon, sminklemosó, melltartó, bugyi, bérlettartó stb.
Annyira fáradt vagyok. Lefárasztott ez a négy nap. Hú, ma annyi anyámborogass vendég volt a büfében. Úhhhhhhhhhhhhhhhh. Fájdalmasak az emberek. Ott áll a sörcsap előtt és megkérdezi van e csapoltsör, mondom nincs b***meg. Na jó persze nem, de akkor is basszus!!!!! Ezek az anyámborogass emberek. A másik: sorolja, hogy milyen palacsintát kér: kakaós, mákos stb. Mondom nincs mákos. Akkor mondja, hogy jó akkor kérek helyette egy kakaós, mákos stb, ja hogy, mákos nincs??! Namondomteisvidékkivagy.
Na, most megyek alukálni.
höhöhöh Ki kell pihenni magam a holnapi bevásárlókörútra.
höhöhöhö
Basszus holnap érettségi. Jobban izgulok az érettségizőknél. Szegények. höhöhöh
05.03.08
Minden te vagy
Rájöttem, hogy nem létezik olyan, hogy igazi én. Nincs olyan, hogy “kihoztad belőlem azt aki igazán vagyok”. Ilyen nincs. Mert bármit teszel, az mind te vagy. Te akartad (persze lehetnek kivételes helyzetek), te tetted mert az te voltál. Az embernek ezer arca van, nem cselekedhet és nem lehet olyan minden egyes szituációban. Persze van egy alap személyiség, például van aki kedves van aki nem, van aki tüzes vérű és képtelen megmaradni egy nő/férfi mellett. De minden amit teszel az TE vagy!
A Zoli már megint meglepett! Haza megyek munka után, tök fáradt vagyok, alig várom hogy vizszintesbe kerüljek, hogy a hasogató érzés elmúljon a lábamban, és a Zoli egy kis meglepivel vár. Zoli is sokat dolgozott aznap, és hát este még sok mindent kellett bepótolni(cd másolás a 13. osztály ballagására, munkák stb) A meglepetés az volt, hogy tiszta ittas volt és agresszív. Azért ordítozott velem, mert nem akartam adni puszit a bortól bűzlő szájára. Elkezdett ordítozni, hogy mi az hogy én nem adok neki puszit ezért magához rántott és lenyomott egy puszit a számra. Utána veszekedtünk, és azért volt mérges mert én kiabáltam vele. Mert ugyebár csak ő ordítozhat. Annyira felidegesített, hogy a közeli akváriumot majdnem a földhöz vágtam, de sajnáltam a kicsi teknőst, ezért csak egy labdát dobtam neki a szekrénynek (nem akartam a Zolinak hajítani). Na mindegy, lefeküdtem aludni, felébredek 23:00-kor
, és hát neki annyi munkája volt még a gépen, hogy ezt biztos csak autóversenyzéssel lehetett megoldani. Szóval felébredek, és nézem hogy a “most wanted”-ban hogy kacskaringózik az úton, neki megy mindennek és közben issza a bort. Mondom ennek aztán tényleg nagyon sok munkája van. Megkérdezem mikor akar lefeküdni, aztán azt mondta nem tudja, én meg mondtam neki, hogy az alkohol miatt nem tudsz aludni, meg holnap korán kell kelnem mert ugye dolgozok és nem is keveset. Kikapcsolta a gépet aztán mondta, hogy “hát most már tudsz aludni”. Mondom magamban kösz…Másnap persze tök kedves mintha mi sem történt volna.
Szóval ez van. Dolgozok mint az állat, hogy legyen jövőre jogsim, meg két nyelvvizsgám, meg hogy tudjam fizetni a sulit. Nincs mese.