Egy kis asztrológia

“Minden horoszkóp csak annyira igaz ránk, vagy másra, amennyit el akarunk hinni belőle”

Azoknak akik hisznek benne, azoknak akik nem, azoknak akik kíváncsiak, azoknak akik unatkoznak, azoknak akik profik, azoknak akik nem, és azoknak akik csak erre tévednek.

Az oldal tartalma:

  • Általános horoszkóp
  • Szerelmes horoszkóp
  • A csillagjegyek erogén zónái
  • Csók horoszkóp


Általános horoszkóp

Kos
március 21. – április 20.

Kos általában:

A kosokra általában igaz, hogy őszinték, nyíltak és szeretetre éhesek. Rendkívül ambiciózusak, keresik a kihívásokat, szeretnek az élet valamely területén versenyezni másokkal. A kos szereti a szabadságot, másokat irányítani próbál, nem tűri el, hogy megmondják neki, mit tegyen. Döntéseit egyedül hozza. Igazságérzete igen fejlett, ezért sokan elfordulnak tőle, hiszen senki sem szereti az őszinte kritikát. Hajlamos arra, hogy megbántsa azokat, akiket szeret. Ez persze nem szándékos, rögtön meg is bánja, amit tett és szeretne mindent gyorsan elsimítani. Kifejezetten türelmetlen, nehezen viseli el, ha nem az van, amit ő akar.
Segítőkész, szeretteinek minden helyzetben segít, mellettük áll, ha szükségük van rá. Beteges és könnyen esik depresszióba, de amikor elvonulnak a sötét felhők, rendkívül vidám lesz.
A munkahelyén szereti a kihívásokat, a kreatív feladatokat, szeret társaságban dolgozni, leginkább azt a munkahelyet részesíti előnyben, ahol mindig történik valami. Nem érzi jól magát az unalmas, egyhangú légkörben. Erős a pénzszerzés utáni vágya, becsületes, ezért saját erejéből gazdagodik meg. Szeret alkotni, mindenbe belekóstolni, ami számára érdekes lehet.
A barátság fontos számára, de időben megtanulja, hogy csak az igazán mély baráti kapcsolat az, amely élete során elkíséri majd, így nem veszi körül magát ?haverokkal?. Az a pár ember, aki belopta magát a szívébe, olyan fontos lesz számára, hogy mindent megtenne értük.
Szerelem nélkül nem képes élni, mindig kell, hogy legyen mellette egy társ, akire számíthat, aki mellett biztonságban érzi magát, aki szereti és odafigyel rá.
A kost szeretetéhsége miatt könnyű meghódítani, de szabadságvágya miatt könnyű elveszíteni is. Moziba, színházba, kiállításokra vagy kirándulni célszerű elhívni. A legjobb, ha azt tesszük, amit ő akar és nem próbálunk meg uralkodni felette. Kedvességgel, szeretettel és őszinteséggel sokmindent el lehet érni nála. Ha szakításra kerül a sor, akkor nem kell keresni a szavakat. Elég, ha elhanyagoljuk, irányítani próbáljuk vagy vitatkozunk vele. Inkább előbb, mint utóbb rájön a dolgokra és magától lelép. A jó viszonyt azonban szeretné megtartani és nem érti, miért nem akar barátkozni vele az, akivel már nincs együtt.

Bika
április 21. – május 21.

Bika általában:

A bika jegy alapeleme a Föld. Ennek köszönhetően a jegy szülöttei számára az anyagi javak különös jelentőséggel bírnak. A vagyonszerzés utáni vágya igen erős, ez bizonyos esetekben kihat párválasztására is. A bika sokszor aszerint választ párt, hogy mennyi pénze van, hiszen az anyagi biztonság fontos számára. Kerüli a kockázatot, főként, ha pénzügyekről van szó. A tőzsde nem az ő világa, a bizonytalan pénzszerzés módszere távol áll tőle. Minden kiadást jól átgondol, felesleges dolgokra nem költ, így elszegényedésének kifejezetten kicsi az esélye. Vásárlása során a mennyiségre helyezi a hangsúlyt. Inkább kevésbé jó minőségű terméket vásárol, de abból többet.
Olyan munkahelyet választ, ahol magas fizetést kap, s ezzel elégedettségre tesz szert, de amint felborítják a gondok lelki egyensúlyát, már nem érzi ott jól magát.
A bikának nagy az önuralma, nehezen lehet felidegesíteni, de ha a nyugalomnak vége, nehéz kibékíteni. Szereti, ha minden a legnagyobb rendben megy, ha minden úgy alakul, ahogy eltervezte. Ragaszkodik elképzeléseihez, szinte befolyásolhatatlan. Igen makacs, az elveit nem adja fel. Így nehéz alkalmazkodnia is, barátokat is nehezen gyűjt maga köré.
A pénz szeretete ellenére nagylelkű, örömmel ad. Kihasználni e tulajdonságát azonban nem hagyja, hiszen egy bizonyos határ után erősebb lesz a pénzhez való ragaszkodása, mint adakozási vágya.
Az udvarlás terén kitartó, ha valakit megszeret, mindent megtesz érte. A nyugalom, a család nála az első helyen áll, a lelki béke, a harmonikus élet számára kiemelkedően fontos. Megbízható, realista, nem szereti a változásokat. Általában kreatív, művészi vénával megáldott jegy a bika.
Ha egy bikát meg szeretnénk hódítani, egy hangulatos, különleges étterembe vigyük vagy főzzünk neki valami nagyon ízleteset és szemet gyönyörködtetőt. Beszélgessünk vele a művészetről, róla, saját dolgainkról inkább csak keveset meséljünk. Kedveskedjünk valami szép, ízléses ajándékkal. A szakítás már nem ennyire egyszerű. Amint észreveszi a bika, hogy veszélyben van kapcsolata, foggal-körömmel ragaszkodik párjához, mindent bevet, hogy visszahódítsa. Ha elkezdünk pazarolni, ízléstelen megjegyzéseket teszünk, hanyagoljuk a családi fészket, előbb utóbb kiábrándul belőlünk.

Ikrek
május 22. – június 21.

Ikrek általában:

A jegy szülötteire a pezsgés, a kifogyhatatlan energia birtoklása jellemző. Egyáltalán nem otthonülő típusok, épp ellenkezőleg. Minden bulin ott vannak, minden jó mókából kiveszik a részüket. Életelemük a változatosság, az unalomtól elkedvetlenednek, akár mély depresszióba is zuhanhatnak, ha nincs mit csinálniuk. Nagyon kíváncsiak, így sok mindenhez értenek. Szívesen bonyolódnak vitába, s legtöbbször ők kerülnek ki győztesen, hiszen tájékozottságukkal és kitűnő beszédkészségük segítségével szinte mindenkit képesek meggyőzni igazukról. A siker és a csillogás számukra igen fontos, szeretnek a középpontban lenni és nem zárkóznak el attól sem, hogy a nyilvánosság elé lépjenek.
Az ideális munkahely számukra az, ahol a munkavégzés helye és ideje rugalmas, ahol nem unatkoznak, sokoldalúságukat kamatoztathatják. A tanulás náluk sosem ér véget, mindig találnak valamit, ami számukra érdekes lehet, amiről még nem tudnak eleget.
Az Ikrek nem spórolnak, rendszerint elköltik azt a pénzt, amire szert tettek. Nem riadnak vissza a kockáztatástól, akár a tőzsdén is megjelenhetnek.
Szerelmi életük kalandos, változatos, semmiképp sem unalmas. Társaikat gyakran váltják, nem ragadnak le addig egy embernél, amíg ki nem élték magukat. Ha mégis korábban alakítanak ki komoly kapcsolatot, nagy a valószínűsége, hogy félrelépnek. Nincs igazán nagy felelősségtudatuk, nem szeretnek olyan dolgokkal foglalkozni, mint a számlák befizetése havonta vagy a napi bevásárlás. Energiájukat inkább arra használják, hogy a számukra sokkal fontosabb, különlegesebb dolgokat elvégezzék.
Az ikreket könnyű meghódítani. Csupán érdekesnek kell lenniük a randiknak és persze nekünk is. Különleges, extrém ajándékokkal, éttermekkel, szabadidős tevékenységekkel könnyedén le vehetjük a lábáról. A szakítás ugyanilyen könnyű. Ha ellenkezőképpen viselkedünk, mint meghódításakor, tehát unalmasak és földhöz ragadtak leszünk, akkor ki fog lépni a kapcsolatból. Ha ikrek jegyben született a partnerünk, valószínűbb, hogy a megtartásán kell gondolkodnunk, nem pedig a szakításon.

Rák
június 22. – július 22.

Rák általában:

A rák jegy szülöttei bátrak, elszántak, bármiről is legyen szó. Céljaik elérése érdekében kitartanak a végsőkig, a szeretett személy megszerzése érdekében túlságosan rámenősek is lehetnek. A romantika, a szentimentális érzelmek hozzá tartoznak belső világukhoz, de ezt ügyesen titkolják. Csak akkor kerül elő szívük mélyéről mindez, ha ez kell társuk meghódításához és megtartásához. Fantáziájuk nem ismer határokat, sokszor túlságosan is elmerülnek képzeletük világában és nem tudják, hogy mi is a valóság.
A Rák nem igazán tud maga körül rendet tartani, általában nem dob ki semmi olyat, amihez kellemes emlékek fűzik. Szeret visszagondolni a múlt történéseire, főképp, ha az a múltbeli pillanat számára szép volt. Így a kézzel fogható emlékekkel megtelnek a fiókok és szekrények, a rendetlenség pedig nőttön nő.
Szeszélyes, mint az évszakok, egyszer kedves és szeretetreméltó, máskor rideg és ellenszenves. Nehéz rajta kiigazodni, sosem lehet tudni, mit hoz a következő pillanat. Kiismerni azért is nehéz, mert zárkózottsága nem enged magához közel szinte senkit. Kevés az igazi barátja, de ő nem is vágyik többre.
Nehezen alakít ki tartós kapcsolatokat, szeszélyessége és sokszor felszínre kerülő negatív tulajdonságai könnyen kiábrándítják még a legszerelmesebb és legkitartóbb társat is. Ezenkívül ha már megszerzett valakit, többé nem tartja érdekesnek és nem törődik vele eleget.
Pénzügyi érzéke lehet nagyon jó, de egyes rák jegyűek hajlamosak a meggondolatlan költekezésre. Éppen ezért fényűző gazdagság és nagy szegénység is várhat rá.
Könnyen meg lehet hódítani, csak egy kis romantikára és törődésre van szükség. A bókok, a jó humor meghozza a kívánt eredményt. Szakítani épp ilyen egyszerű vele. Ha nem értékeljük vicceit, erőfeszítéseit vagy kritizáljuk egy-egy cselekedetét, már tovább is áll.

Oroszlán
július 23. – augusztus 23.

Oroszlán általában:

Az Oroszlánokra általában jellemző az őszinteség és a nyíltság. A jegy szülötte nagyvonalú, mindig segít, ha egy bajba szorult a segítségét kéri. Ezt sokszor ki is használják. A gazdagság, a kényelem számára nagyon fontos, hiúsága folytán szeret dicsekedni azzal, hogy milye van. Nem ilyed meg a kockáztatástól, ha ez lehetőséget ad a meggazdagodásra. Azokban a munkakörökben érzi jól magát, amelyek lehetőséget adnak számára az önmegvalósításra, ahol a maga ura lehet és önálló döntéseket hozhat. Lelkesen veti bele magát a feladatok ellátásába és igyekszik azokat legjobb tudása szerint végrehajtani. Ha ez mégsem sikerül és valaki kritizálja munkáját, megsértődik és ahelyett, hogy belátná, ő is hibázhat másokat okol sikertelenségéért. Optimista, minden helyzetben meglátja a kiutat és hiszi, hogy amit eltervezett, azt végre is tudja hajtani. Ez a hit és az a tény, hogy jó szervezőkészséggel rendelkezik, megadja az alapot ahhoz, hogy sikeres lehessen az életben.
Ha valami nem úgy sül el, ahogy elképzelte és segítségre szorulna, akkor sem fogadja el senki támogatását. Inkább megvon magától bizonyos dolgokat vagy csendben szenved, büszkesége nem enged mást.
Az egészen apró dolgokban is szereti az irányítást a saját kezében tartani, önállóan döntést hozni, mások tanácsát nem szereti elfogadni.
Nem sok barátja van, sokan nem képesek elviselni sokszor gőgös és fölényes stílusát. Aki azonban jobban megismeri, az tudja, hogy rossz tulajdonságai ellenére egy érzékeny, nagylelkű és melegszívű barát. Ha több oroszlán van a baráti társaságban, akkor sok veszekedés és vita keserítheti meg a mindennapokat, hiszen két dudás egy csárdában nem fér meg.
Az oroszlán szeret flörtölni, mindig keresi az újat. Érzelmileg és anyagilag is bőkezű, társának mindent megad mindaddig, amíg szeretetet, megbecsülést és csodálatot kap cserébe. Ha nem kapja meg mindezt, akkor félrelép, keres egy új kapcsolatot, ahol megtalálja azt, amit keres.
Meghódítása így egyszerű. Legyünk nyíltak és hagyjuk, hogy magáról beszéljen. Tápláljuk egoizmusát, szorítsuk háttérbe saját akaratunkat. Csodáljuk és bókoljunk neki szüntelen.
A szakítás vele épp ilyen egyszerű. Menjünk a saját fejünk után, erőszakoljuk rá az akaratunkat és kritizáljuk. Fejvesztve menekülni fog.

Szűz
augusztus 24. – szeptember 22.

Szűz általában:

A szűz jegy szülöttei általában önbizalomhiányban szenvednek, ezért visszahúzódók és szerények. Érzékenységüket próbálják leplezni, a magabiztosság látszatát kelteni. Olykor visszautasítóak és hidegek, de ez csak a látszat, ezzel védekeznek, nehogy törékeny lelküket megsebezzék.
A Szűz munkáját nagy odafigyeléssel és megbízhatóan végzi, minden feladatot a legjobb képessége szerint próbál megoldani. Munkája gyümölcsét megbecsüli, tudja, hogy keményen megdolgozott érte. A nagy sikert azonban nem értékeli igazán, önbizalomhiánya miatt a szerencsének tulajdonítja. Hibáit éppen ilyen nehezen fogadja el, el kell telnie egy kis időnek, mire talpra áll és önértékelését valamelyest helyre teszi. Távolságtartó magatartását háttérbe szorítva jól bánik az emberekkel, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, így jó üzletkötő válhat belőle.
Igazi barátai körében jól érzi magát, szívesen meghallgatja panaszaikat és jó tanácsokkal szolgál azoknak, akik a segítségére szorulnak. Anyagiakban azonban nem ilyen segítőkész, nem szívesen ad kölcsön.
A szerelem fontos számára, de a kezdeményezést meghagyja a kiszemeltnek, fél a visszautasítástól, így nehezen alakít ki szerelmi kapcsolatot. Ha talál egy olyan társat, aki magabiztos és szeret irányítani, akkor jól kiegészíthetik egymást és egy jól működő kapcsolat alakulhat ki kettőjük között. Hűséges és gondoskodó.
A család kiemelkedő szerepet tölt be az életében, a harmonikus, rendezett környezet megteremtésére törekszik. A háztartásban jól megállja a helyét, a rend számára alapvető szükséglet. Gyermekei nevelésére nagy gondot fordít, bár példaképpé bizonytalansága és félénksége miatt valószínűleg nem válik.
Ha egy szűz jegyűt meg szeretnénk hódítani, nagyfokú intelligenciára van szükségünk. A beszélgetések során a művészetről, a színházról, az élet nagy kérdéseiről legyen szó. Bókokkal és ajándékokkal halmozzuk el, hogy önbizalomhiányát csökkentsük.
Ha szakításra kerül a sor, ne mondjuk a szemébe, hogy vége. Változzunk meg lassan a szemében, legyünk közönségesek és kritizáljuk. Fájdalmasan, de búcsút fog venni tőlünk.

Mérleg
szeptember 23. – október 23.

A mérleg általában:

A mérleg jegy szülöttei számára a legfontosabb a harmonikus légkör. A családi fészekben és a munkahelyen egyaránt a békét keresik. Bőkezűek, adakozók, segítenek a bajba jutottakon.
Sokak számára szimpatikusak, hiszen árad belőlük a szeretet, a kedvesség. Ha sikerül megtalálniuk a lelki békét, akkor kiegyensúlyozottak és jókedvűek. Társaságban nem oldódnak könnyen, de ha már nem feszült a hangulat, akkor nagyon szórakoztatóak tudnak lenni.
Érdekli őket a zene és a művészet, sokat olvasnak, így igen műveltek és intelligensek. Szeretik tudásukat csillogtatni, a megmérettetetések során helyt állnak, de sohasem lesznek beképzeltek. Önbecsülésüknek azonban jót tesz a dicséret. Barátaik részéről meg is kapják a várt elismerést, de a kívülállók sokszor irigykedve fogadják a mérleg tudásából eredő sikereket.
A kényelem, a rendezett környezet fontos számára, mert csak akkor találhatja meg lelki békéjét, ha körülötte rend és tisztaság van. Idejét jól be tudja osztani, nem szeret semmit sem az utolsó pillanatra halasztani. Ha valamivel nem készülne el időben, akkor az oly áhított harmóniát rombolná szét, ezt pedig nem akarja. Inkább időben neki áll a feladat megoldásának, félretéve azokat a dolgokat, amikkel foglalkozni szeretne.
A barátai nagyra értékelik nagylelkűségét és intelligenciáját, önzetlenségét viszont sokszor kihasználják még akkor is, ha azt nem tudatosan teszik, csupán a könnyebb megoldást választják. Bár sokan találják szimpatikusnak, igazi barátja csak kevés van.
Munkahelyén megpróbálja megteremteni azt a légkört, ami otthonát is jellemzi.
Őszinteséggel és bókokkal tudjuk elcsábítani, apró ajándékokkal kedveskedve. Vigyük el múzeumba vagy színházba, legyünk kedvesek és odaadók. Ha szakítani szeretnénk vele, akkor legyünk rendetlenek és sose tudjuk, hogy mit akarunk.

Skorpió
október 24. – november 22.

Skorpió általában:

A skorpió jegy szülöttei igen temperamentumosak. Rengeteg energia lakozik bennük, amit olykor jó, máskor viszont rossz dolgokra használnak. Nagyon kreatívak, szeretik a kihívásokat, azokat a helyzeteket, amelyekben megmutathatják, mire is képesek. Képzelőerejük határtalan, fontos számukra az önmegvalósítás elérése, így olyan munkát keresnek maguknak, amely biztosítja számukra a kellő szabadságot és lehetőséget ad arra, hogy valamit létrehozzanak, alkossanak. A Skorpiónak mindig van valami célja, aminek megvalósítása kihívást jelent számára. A stresszhelyzeteket jól bírja, így igen jól terhelhető. Nem riad meg egy kis veszélytől, sőt ha nem is mindig tudatosan, de keresi azt.
Mivel számára a veszély nem jelent visszatartó erőt, könnyedén kockáztat. A pénzzel jól bánik, így a kockáztatás ellenére általában sikeres pénzügyi tranzakciókat hajt végre. A gazdagság, a jólét fontos szerepet játszik életében, mivel jól kezeli a pénzt, nem lesz soha szegény. Ha anyagi lehetőségei mégsem ilyen kedvezően alakulnak, annak csak a kockáztatás túlzásba vitele lehet az oka.
A pénz mellett a szex játszik kiemelkedően fontos szerepet életében. A szerelmi kalandok kihagyhatatlanok, nem a hosszú távú kapcsolatok híve. Ha megtalálta élete párját, akkor sem képes lemondani a flörtökről. Nem igazán hűséges típus, ennek ellenére társától elvárja, hogy ő az legyen. Büszke természete ugyanis nem tudja elviselni, hogy a birtokolt nő vagy férfi ne csak az övé legyen. Heves természete miatt nem sokan tartanak ki mellette hosszú időn keresztül, de ő nem is vágyik erre.
Általában elég későn, de mégis megtalálja élete párját. Családjáért mindent megtesz, kényelmet és anyagi biztonságot nyújt, társa pedig sosem fog mellette unatkozni.
A skorpió jegyűeket nehéz meghódítani, mivel ők szeretik kinézni maguknak a ?zsákmányt? és elvárásaik is magasak. Kifogástalan külsejűnek, okosnak és bevállalósnak kell lenni ahhoz, hogy elcsábíthassuk. Egy csipetnyi őszinteség, titokzatosság sem árt. A szakítás azonban annál könnyebb. A hazugságot, a kritikát nehezen viseli, ha nem bizonygatjuk iránta érzett csodálatunkat, könnyen kiábrándul belőlünk. Jól meg kell viszont gondolni, valóban véget szeretnénk -e vetni a kapcsolatnak, mert a skorpió makacsul ragaszkodni fog a szakításhoz, ha kiábrándítjuk magunkból.

Nyilas
november 23. – december 21.

Nyilas általában:

A nyilas jegy szülöttei rendkívül színes egyéniségek. Egyfelől fontos számukra az élet élvezete, másfelől viszont bezárkóznak a saját kis világukba és elmélkednek az élet nagy dolgain. Nagyon energikusak, minden feladat kihívás számukra, így lelkesen vágnak bele. Jó kedélyűek, alapvetően optimisták, általában elég nagy az önbizalmuk. Sokszor a hiúságig emelkedhet ez az önbizalom, de a többség tisztában van rossz tulajdonságaival is. Ilyen rossz tulajdonság a türelmetlenség is. Ha valami nem sikerül úgy, ahogyan eltervezték, az legtöbb esetben a türelmetlenségük miatt van.
A nyilas jegyűek egész életükön át tanulnak valamit, nagyon kíváncsi természetűek. Ennek köszönhetően mindig aktuális információkkal és tudásanyaggal rendelkeznek, melyet munkájuk során kiválóan tudnak hasznosítani. Munkahelyükön éppolyan lelkesen és optimistán végzik el a rájuk bízott feladatot, mint a magánéletben. Szeretik csillogtatni tudásukat, ezért mindent megtesznek, hogy amit kiadnak a kezük közül, az a legjobb legyen. Persze akadnak kivételek. Akik eltelnek önmaguktól, azok meg vannak győződve arról, hogy kivételes adottságaik révén csak kiváló teljesítményt nyújthatnak, így aztán nem törekszenek jobbra és jobbra. Az unalmas munkahelyeken nem érzik jól magukat, hiszen szeretnek minél többet megmutatni magukból és tudásukból.
A barátság kiemelkedő szerepet játszik az életükben. Szeretnek barátaik körében lenni, jó humorérzékük által a társaság középpontjává válhatnak, hiszen mindenkit képesek megnevettetni. Ezen kívül szívesen meghallgatják a másikat és tanácsokkal is ellátják azt, akinek szerintük szüksége van rá.
A pénz nem fontos számukra, annál inkább a szerelem. Általában nem maradnak egy partner mellett túl sokáig, mivel szeretik a változatosságot. Szenvedélyességük rövid időn belül más mellé sodorja őket. E tulajdonságuk miatt sok nyilas jegyű marad nőtlen és hajadon, vagy házasodik többször.
A Nyilast dinamikussággal és jó humorral el lehet csábítani. Mindig újabb és újabb ötlettel kell előrukkolni, más és más programot kell szervezni, hogy biztos legyen a siker. A szakítás nagyon könnyű vele. Ha unalmasak vagyunk és nem ismerjük el briliáns elméjét, akkor már tovább is áll.

Bak
december 22. – január 20.

A Bak általában:

A bak jegy szülöttei nagyon érzékeny lelkivilággal rendelkeznek. Kedvesek és barátságosak, de ha szükséges, tüskéket növesztenek, nehogy megsértsék érzékeny lelküket. Nagyon magas követelményeket állítanak magukkal szemben, fontos számukra, hogy a legjobbat hozzák ki önmagukból. Rendkívül pesszimisták, ezért jobban küzdenek mindenért, mint ami elvárható lenne. Így sokszor többet is érnek el, mint amiről csak álmodtak. A sikerélményt azonban nem úgy értékelik, mint kemény munkájuk gyümölcsét, hanem, mint adományt vagy szerencsét.
Nagyon jó munkaerőnek számítanak, türelmesek és gyakorlatiasak. Fontos számukra a pénzkereset, az anyagi biztonság. Szorgalmasak és nagy önfegyelemmel rendelkeznek, mindig képesek kizárólag az adott feladatra koncentrálni. Minden erejükkel azon vannak, hogy ha maguknak nem is tudnak, legalább másnak megfeleljenek. Vágynak mind az erkölcsi, mind az anyagi elismerésre. Hajtanak a jobb fizetésre, az elismertebb beosztásra, és képesek is feljebb jutni a ranglétrán. Jó vezető válhat belőlük.
Bár sokan veszik körül őket, igazi barátjuk csak kevés, esetleg csupán egy van. A legtöbb ember számára törtetőnek és munkamániásnak tűnek, így nem is kíváncsiak rájuk. Igazából ők sem kíváncsiak másokra. Életüket behatárolja a szegénységtől való félelem és a határtalan önbizalomhiány, amit viszont szorgalmuk és kitartásuk ellensúlyoz. A barátokra tehát nincs sok idejük a munka mellett.
A szerelemben menedéket találnak. Általában a hosszabb távú kapcsolatokat részesítik előnyben, mivel vágynak az érzelmi biztonságra. Nagyon ragaszkodók, társuknak mindent megadnak, cserébe egy kis szeretetet és megbecsülést várnak. A kapcsolatban nincsenek nagy igényeik, nagyon tudnak örülni a kis dolgoknak is.
Ha egy bak jegyűt meg szeretnénk hódítani, akkor romantikusnak kell lennünk, nagy érdeklődést kell mutatnunk érzései iránt, és fontos az őszinteség is. A hódítás nem lesz könnyű feladat, de ha kitartóak vagyunk, akkor elérhetjük célunkat. A szakításnál nagyon kell vigyázni, nehogy megbántsuk a kelleténél jobban. Álljunk elé és mondjuk nyíltan a szemébe, mit is akarunk, de győzzük meg, hogy nem ő tehet róla, csak egyszerűen már nem érezzük azt, mint régen.

Vízöntő
január 21. – február 19.

Vízöntő általában:

A vízöntő jegy szülöttei rendkívül sokoldalúak. Kedvesek és barátságosak, általában jókedvűek. Szeretik az embereket, nyíltak és őszinték. A szeretetért, amellyel körülveszik környezetüket, viszonozást várnak. A barátság kiemelkedően fontos szerepet játszik az életükben, minél többen szeretik őket, annál jobban érzik magukat. Segítőkészek és mindig lehet rájuk számítani a bajban. Annak ellenére, hogy sok baráttal veszik körbe magukat, valójában magányosak. A saját kis világukba nem szívesen engednek be senkit. Nehezen viselik, ha beleavatkoznak a magánéletükbe. Kitűznek maguk elé egy célt, és azt tűzön-vízen át elérik. Elképzeléseikhez makacsul ragaszkodnak, ezért sokszor észre sem veszik, hogy nem a jó úton haladnak. Aki pedig segíteni próbál, azt keményen visszautasítják.
A pénz számukra nem a boldogság forrását jelenti, csupán alapvető feltételét az életnek. Előfordul, hogy nagyon nagy vagyonra tesznek szert, de csak addig lelkesednek, amíg meg nem szerzik azt. Utána már természetesnek tekintik, nem tulajdonítanak a gazdagságnak túl nagy jelentőséget. A Vízöntőnek ötletessége és kreativitása kibontakoztatásához szüksége van egy olyan munkahelyre, ahol ehhez adottak a feltételek. A harmonikus légkör, a viszonylagos szabadság feltétlenül szükséges ahhoz, hogy alkotó szelleme kiszabaduljon. Ezenkívül lényeges, hogy emberek között lehessen. Igen intelligens és eszes, gyorsan tanul.
A szerelemben nem túlzottan szerencsés. Annak ellenére, hogy könnyen barátkozik, zárkózottsága visszafogja, így nehezen talál társat. Ráadásul egy kapcsolatban fontos, hogy tolerálni tudjuk a másik hibáit és alkalmazkodjunk hozzá. A vízöntők azonban erre szinte képtelenek. Kiszámíthatatlanságuk miatt pedig sosem lehet kiigazodni érzéseiken. Ez pedig igencsak megnehezíti egy szerelmi kapcsolat kialakulását vagy fejlődését. A barátság fontosabb az életében, mint a szerelem, ez gyakran konfliktusokhoz vezet. Érdemes azonban közelebbről megismerni, mert rendkívül hűséges, nyílt és őszinte.
Ha meg szeretnénk hódítani őket, akkor műveltségünket és nyíltságunkat kell bevetnünk. Vigyáznunk kell viszont, mert mikor azt hisszük, révbe értünk, hajlamosak vagyunk visszafogni magunkat. Ez végzetes hiba lehet, mivel sosem lehet tudni, hogy valóban jók vagyunk egy Vízöntőnél. Ha szakítani szeretnénk vele, csak közönségesnek kell mutatnunk magunkat, de egy kis féltékenység sem árt.

Halak
február 19. – március 20.

Halak általában:

A halak jegy szülöttei csupa szív emberek. A legjobb barátok, ők sohasem hagynak cserben senkit. Szívesen meghallgatják bárki problémáját és tanáccsal is szolgálnak, ha kérik. Persze ők is vágynak a megértésre, akkora szeretetre, amekkorát ők nyújtanak. A pénz nem fontos számukra, bár szeretnek fényűző életet élni. Mégis vagyonuk nagy részét elajándékozzák, szeretteikre költik vagy adakoznak. Emiatt a nagyon szép gesztus miatt a legtöbben szegényen élnek, ám nem csüggednek, mert mások öröme fontosabb számukra, mint saját boldogságuk, jólétük. Tiszta szívükből együtt éreznek azokkal, akiknek valami problémájuk van, és jó érzékük van a vigasztaláshoz is.
Az ideális munkahely meghatározása igen kényes terület. A halak jegyűek ugyanis álomvilágban élnek, ki jobban, ki kevésbé szakad el a valóságtól, de tény, hogy az ábrándozás az éltető elemük. Mindenképpen olyan állásra vágynak, ahol magasröptű, elvont gondolataikat hasznosítani tudják. A művészi pályák valók nekik. Erős koncentrálást és odafigyelést igénylő munkát általában nem szerencsés rájuk bízni. Természetesen akadnak köztük olyanok is, akik képesek kontrolálni fantáziájukat, és megpróbálnak a való világban élni. Ez azonban fájdalmas lehet, hiszen a képzelet gyönyörű és gondtalan világa után belecsöppennek egy rideg, elfásult légkörbe. A szociális munkákban kiválóan megállják a helyüket, megértésük, önfeláldozásuk sokaknak segítség lehet.
A szerelem egyik pillanatról a másikra találja el őket. Bár szeretik a magányt, azért szükségük van egy társra, aki megértést és szeretetet nyújt. Gyakran túlságosan kétségbeesetten keresik a szerelmet, és így belebonyolódnak olyan kapcsolatokba, melyeket rövid időn belül megszakítanak. Rájönnek, nem is szerelem volt, amit éreztek. A romantika, a szentimentális érzelmek meghatározzák kapcsolataikat.
Általában kedvességükkel és önzetlenségükkel nagy hatást gyakorolnak mindenkire, így sok hódolójuk akad. Ha meg szeretnénk hódítani őket, akkor viszonoznunk kell mindazt, amit tőle kapunk. A kedvesség, a megértés, a törődés és a romantika az, amivel levehetjük a lábáról. Szakításnál az a legjobb, ha a szemébe mondjuk, hogy részünkről nem folytatódhat a kapcsolat. Ezt azonban egy beszélgetés keretében közöljük vele, mondjuk el, mi az, ami számunkra már nem jó. Valószínűleg meg fogja érteni és nehéz szívvel, de búcsút vesz tőlünk.

Szerelmes horoszkóp

Kos

Forróvérű, meggondolatlan, lelkes, és nagyon szexi. Imádja, ha elcsábítják, arra vágyik, hogy valami ellenállhatatlan szerelem a hatalmába kerítse, amitől forró tűzben éghet. Sajnos épp ezért elég sokszor megégeti magát. Ha szerelmes, akkor csak egybe, de abba nagyon.
Nem elég azt éreznie, hogy ő ég, tudnia kell, hogy a másik fél is lobog mellette, és táplálja az ő tüzét.
A Kos nem ismer átmeneti megoldásokat, nem alkuszik, és nem bír várni. Igaz, ha valakit nagyon meg akar szerezni, azért képes megharcolni, hiszen egyik alaptulajdonsága épp a kitartás. De mindezt csak abban a reményben, hogy szerelme, ha viszonzást nyer, fellobban. Ha rádöbben, hogy rosszul értékelte a dolgokat, és szerelme tárgya nem képes olyan lángolásra, mint ő, szinte azonnal elfelejti a becserkészéssel eltöltött, mögötte álló időt, és hátat fordít, még az sem érdekli, ha az oly nehezen bevett másik esetleg közben beleszeretett.
Féltékeny típus, szereti, ha ő irányítja a kapcsolatot, de ha az a ritka felállás érvényesülne, amikor a másik fél erősebb nála, képes átadni a vezetést. A gyengébbek ne reménykedjenek, a Kos minden lépésüket nyilván akarja majd tartani.

Bika

Érzékiségével elvarázsol, higgadtságával, biztonságot nyújtó közelségével megnyugtat, majd egy romantikus randevún, gyertyafényes vacsoránál, felkorbácsolja az érzékeket. Ez a Bika.
De ne higgyük, hogy ajtóstól ront a házba. Először az összes ismerősét kikérdezi a kiszemelt lényről, és csak azután lép, ha a beszerzett információk után is úgy érzi, akarja ezt a kapcsolatot. Ekkor viszont mindent belead. Először alapos tervet sző, és csak akkor lép, ha a kiválasztott reakcióiból arra következtet, hogy nyert ügye van. Akinek vallomást tesz, biztos lehet benne, hogy nem csak egy hirtelen fellángolásról van szó. A bika szereti a nyugodt életet, és ebbe nem fér bele a csapodár életmód. Ő egyet akar, a „kiválasztottat”, de azt teljes énjével szeretni és babusgatni fogja. Persze ez nem rontja meg flörtölős jókedvét.
Birtokló típus, ezt jó, ha a kiválasztott is tudja. Nem álmodozó, és a különös ellentéttől, hogy mégis nagyon romantikus típus csak még izgalmasabbá, érzékibbé válik.
A tettek embere, ott és olyan módon alakít romantikát, ahol, és amilyen lehetősége van rá. Szentimentális, minden kis csecsebecsét eltesz, az első randevú mozijegyétől kezdve az összes szerelmes levélig.
A testi szerelmet mindennél fontosabbnak tartja-, ne feledjük, mennyire szereti az élvezeteket. Holdfényes nyári éjszakán, halk zeneszó mellett cirógatja kedvesét, aki észre sem veszi, hogy olyan ütemben támadnak fel benne a vágyak, ahogy azt a Bika diktálja, és nagyon elszántnak kell lennie, ha a Bika lángja mégsem lobbantja tűzre.

Ikrek

Szabadságvágya nagyban korlátozza abban, hogy hipp-hopp lekösse magát. Igaz, hogy imád flörtölni, és a szerelem nagy mestere, inkább kalandnak, mint életfogytig tartó kapcsolatnak tartja a szerelmet.
Amivel a legkönnyebben elriaszthatjuk az, ha le akarjuk fékezni. Számára a szerelem is egy állandóan változó valami, a mindennapok unalmassága, a berögződés elkergeti. Ezért, ha szeretnénk őt megtartani, sose engedjük, hogy teljesen megismerjen bennünket, legyünk változatosak, tevékenyek, tehát érdekesek. Ha sikerül elcsábítanunk, és bírjuk a tempót, nagyon kellemes társat találunk benne. Sajnos ez csak akkor működik, ha mi magunk is kalandvágyók, állandó változást igénylők vagyunk, különben hamar belefáradunk a nagy változatosságba, és kiszállunk önszántunkból.
Ha az Ikrek szerelmes, állandóan készül valamivel. Egy kis meglepetés, egy hirtelen program, de néha akár egy-egy romantikus este, vagy vacsora is belefér. Kéz a kézben szeretne sétálgatni, vagy kirándulni, érezve, hogy a szeretett lény legalább annyira élvezi az együttlétet, mint ő.

Rák

A Rák születésétől fogva érzelmein keresztül szűri a világot, ezért is oly fontos számára a szeretet, a szerelem. Különös kettősség tehát, hogy ennek ellenére-, vagy talán éppen ezért, – olyan realista világot épít fel magának, amiben senki és semmi nem képes megingatni.  Kivéve, ha érdekei másképp nem kívánják.
Vallja, hogy csak akkor lehet fennmaradni, ha biztos alapokon állunk. Azonban belül, a páncél alatt, ahol senki nem láthatja, romantikus, és elsöprő érzelmekre vágyik. Képeket ringat, sőt, álmodozik a mindent felkavaró nagy érzelemről. Ha a sors játéka összehozza őt egyel, olyan energiákat szabadít fel magában, amitől tettrekészsége megsokszorozódik.
Romantikus, lelkében könnyen csábuló, még a női Rák is, aki mégis elvárja, hogy hódolója sokáig, és kitartóan udvaroljon neki. A Rák férfit nem az azonnali nyereség hajtja. Ő meg akarja hódítani a nőt, el akarja kápráztatni. Nem a vad számit, hanem a vadászat, ez az ő mozgató rugója. Mindkét nem hatalmas erővel képes szeretni. Ha szerelemből kötik össze az életüket valakivel, a szerelem, hamarosan átfordul gondoskodássá, tiszteletté.
Szüksége van a hízelgésre, nem mutatja, de egészen levehető a lábáról egy kis kedvességgel, huncutsággal. Imád játszani, így egy kis flörtre mindig készen áll. Ha azt akarjuk, hogy ne unjon ránk, mindig tartsuk szem előtt ezt. Azonban nagyon vigyázzunk, eszünkbe se jusson hogy féltékenyégére okot adjunk, amire amúgy is igen hajlamos. Még csirájában öljük ki belőle ezeket a gondolatokat. Bizonygassuk neki tettel és szóval, hogy téved. Mert ha egyszer a féltékenység befészkeli magát az agyába, képtelenség onnan kiűzni, és mivel nagyon öntudatos, becsületében érzi sértve magát. Utálja, ha másodhegedűsnek érzi magát, ennek még a gondolatától is irtózik.
Olyan partnerre vágyik, aki képes ráhangolódni, aki ugyanúgy pillantásokból és fél szavakból megérti az ő jelzéseit, ahogyan ő a csápjaival felfogja annak minden rezdületét.
Ne essünk tévedésbe, ha úgy tűnik, hogy hiábavalóan igyekszünk meghódítani őt. A Rák nem árulja el az érzéseit, azt várja, hogy megértsük azokat. Minden esetre, nem árt, ha valami nagyon romantikus eseménnyel felszínre hozzuk érzéseit.
Ha elkötelezi magát, az egy életre szól. Családja mindenek előtt, ő maga is csak úgy létezik, ha egy meleg otthon, egy igazi fészek vár rá.

Oroszlán

A szerelmet egy nagy kalandnak tekinti. Szereti a kihívásokat, ezért általában olyan partnert akar megkaparintani, aki elérhetetlennek tűnik, akinek egyéniségében van valami plusz. És ez a kis plusz, nem baj, ha a titokzatosság. Mivel szeret felderíteni, szüksége van arra, hogy kiismerje szerelme tárgyát, aki lassan, fokonként bontakozik ki előtte. A nyitott könyv típus számára unalmas, és nem is nagyon jöhet számításba nála.
Az olyan kapcsolatok vonzzák, amiben meg kell küzdeni a szerelemért, és annál izgalmasabb, ha a többi jelentkező orra elől halássza el a zsákmányt.
Az Oroszlán sosem kezd kapcsolatot önmagára nem adó jelölttel. Számára a szépség elválaszthatatlan kelléke a szerelemnek. Ha valakiben megtalálja azt a bájt, kedvességet, erőt, amit keres, mindent bevetve indul a nagy vadászatra. És ezt a vadászatot nem csak a vadász, de az áldozat is élvezni fogja, hiszen az oroszlán sziporkázik körülötte.
Szerelmének mindent megad, és megadja a számára kijáró tiszteletet. Mindaddig, amíg első számú. Sajnos, ha egy másik tökéletes préda jelenik meg a színen, az első kedves alatt egyhamar meginog az Oroszlán trónja, és kis idő elteltével már csak mellékszerep jut számára az Oroszlán életében.
Kellemetlen tulajdonságai lehetnek a féltékenység, a túlzásba vitt uralkodni akarás, a birtoklásvágy. Vannak olyan partnerek, akik nem bírják a rövidre fogott pórázt, és hamar elköszönnek az Oroszlántól, aki nem érti, hogyan hagyhatták faképnél. Ilyenkor bizonytalanná válik, meginog magába vetett hite, és ettől morgolódós, sőt harapós lesz. De ez a korszak is hamar elmúlik, és ő lassan megbékélve másik szerelem után néz.
Az Oroszlán egyike azoknak a jegyeknek, akiknek szerelmét csak nehezen lehet elfelejteni, hiszen amíg a nagy érzelem tart, olyan hévvel és szenvedéllyel öleli át a partnert, amilyet az, később nehezen talál meg egy új kapcsolatban.

Szűz

Ő a két lábon járó realitás. Ne reménykedjünk abban, hogy elsöprő érzelmeket lobbantunk fel benne, esély sincs rá. Mind lelkileg, mind testileg közel kell kerülnünk hozzá, és nem ajtóstól rontani a házba, hanem hosszú évek alatt, kitartóan imádni, és elfogadni őt.
Az „elfogadni” szón van a hangsúly. Ugyanis elvárja, hogy minden ellenállás nélkül, mindegyik döntésébe, elvébe nyugodjunk bele, ne mondjunk nemet, és pláne ne illessük kritizáló megjegyzésekkel. Ez utóbbitól teljesen kiábrándul, fortyog és sziszeg, és felveszi harci maszkját. Nem fog látványos hadjáratot indítani, de mindent megtesz, hogy leigázzon. Megtöri az ellenállást anélkül, hogy ő maga megtörne benne. Sajnos nem veszi észre, hogy ezekben a csatákban akkor is veszít, ha győz. Ugyanis, olyannyira képes sajnálni magát amiatt, amit tennie kell, hogy a végén elhiszi, ő a szenvedő fél, és a másik bebeszéli magának sérelmeit.
Korlátokat állít, és ha valaki azokon belül marad, és hajlandó az ő törvényei szerint játszani, nem fogja megbánni. Szűz partnere szeretni, és kecsegtetni fogja, kedvében jár, lesi a kívánságait. Ezért csak teljes odaadást vár cserébe, ami már saját személyünkről való lemondást jelent. Neki éreznie kell, hogy olyan kötelékkel kapcsolódik párjához, amelyikről más oldalágak nem csüngenek, nem fontosak már sem a barátok, sem a rokonok.
Az ölelkezések is visszafogottak lesznek. A Szűz jegy ritkán éli át az elsöprő testi vágyat, nem érti, másokat hogyan kerít hatalmába egy szerelem, amitől szárnyalnak, és csillapíthatatlan tűzben égnek. Talán ebből fakad féltékenysége, meglehet attól fél, hogy az ő csöndes, nyugodt szerelméből kikívánkozhat partnere, hogy annak az őrült vágynak a csapdájába essen, amit ő nem tud, vagy nem mer megadni neki.
Pedig csak el kellene engednie magát egy kicsit.
Elhinni, hogy a simogató kéz valóban csak simogatni akar, hogy a szerelmi vallomás valóban csak szerelmi vallomás, nem több, nem kevesebb. Nem volna szabad minden mögött valami okot keresnie, mert ezzel keseríti meg saját gondolatait. Természetesen csalódhat is, és az a Szűz, aki megnyílik az érzések világa felé, valószínű, hogy fog is. Mint ahogyan az összes többi jegy szülötte. Sem többször, sem kevesebbszer. Fel kellene ismernie, hogy tulajdonképpen az ő gondolatai azok, amelyek féken tartják szenvedélyét, és hogy ha a fájdalomtól félve sosem engedi meg, hogy elkapja őt a vágy, akkor csalódni nem fog az igaz. De beteljesülni sem.

Mérleg

Nagyon könnyen, és viszonylag fiatal korban, de nem túl sűrűn lesz igazán szerelmes. Akit egyszer megszeret, azt nagyon, és csak nagy lelki tusák után képes megválni tőle. Ő sohasem szakít, ha szerelmes, és nagyon szenved, ha szerelmének tárgya hátat fordít neki. Általában sokan vannak, akik kegyeire vágynak, és mivel imád flörtölni sokszor tűnik úgy, hogy szerelembe esett. Azonban ezek a kapcsolatok csak átfutnak az életén, igazán komolyan csak azt veszi, aki legalább olyan mélyen őszinte és tapintatos, emberszerető, mint ő.
Ha megfelelő partnerre akad, egész életében megmarad mellette, mivel rendkívül hűséges. Azonban a házsártos kapcsolatból elvágyakozik, ezért ha lehetősége van rá, bizony kilép belőle.
Nem tűri, ha érzelmileg zsarolják, ilyenkor tiltakozni kezd. Hangulatváltozásai nem ritkák. Könnyen sértődik, ezért vigyázni kell, mikor mit mondunk neki. Nem arról van szó, hogy ne mondhatnánk el véleményünket a dolgokról, sőt. A Mérleg nagyra értékeli, ha őszintén megismeri világunkat, miről mi a véleményünk. A vele kapcsolatos észrevételeinket azonban jobb, ha csak jól megrágva mondjuk ki. Ugyanis pillanatok alatt képes egészen kifordulni jókedvéből, ha kritika éri, és megvan az a képessége, hogy az összes jelenlévő kedvét is elveszi látványos sértettségével.
Ha szerelembe esik boldog és felszabadult lesz. Szüksége van erre az érzésre, teljesítőképessége, munkabírása is megnő, és ennek ellentéte is igaz: egyenes arányban csökkenek szomorúságának mélységével.
Látványosan szenved, ha szerelmi csalódás éri, nem is titkolja mások előtt. Hadd lássa mindenki, hogy elbántak vele, és milyen galád is a másik fél. Ugyankkor könnyű visszacsábítani, és kiengesztelni.
A Mérleg számára a házasság, a család egy érzelmi szerződés, amiben mindenkinek bele kell adnia, ami van, hogy egy szép, kerek érzelmi összetartozás alakuljon ki. A gyermek számára elengedhetetlenül fontos. Minden apróságot nagy szeretettel vesz körül, így természetes, hogy saját csemetére vágyik, akit kényeztethet, akivel jókat játszhat, és akinek megtaníthatja mindazt a felhalmozott tudást, amire ő addigi életében szert tett.

Skorpió

Nem egyszerű eset a Skorpiónak szerelembe esni. Bár vágyik rá, mégis valami azt súgja neki, hogy nem szabad, és megálljt parancsol magának. Ezért általában az eszével szeret meg valakit. Először mérlegel, aztán dönt. És ha már megvan a vágyainak megfelelő partner, támadásba lendül. Irgalmatlanul megküzd a kiszemelt kedvesért, akinek nehéz lesz ellen állnia a Skorpió egyéniségének. Ha már megvan a szerelem, és működik is, a Skorpió elővigyázatlanabb lesz, és kiütköznek kellemetlenebb tulajdonságai is. Meggondolatlan lesz, ettől féltékeny, és követelőző. Nem tűri, ha nem figyelnek azonnal rá, utálja a mellőzöttség érzését.
Különös, hogy a Skorpió szereti a veszélyes helyzeteket, néha úgy tűnik, direkt keresi azokat. A testi szerelemben is a tüzet szereti. Egyetlen dologgal lehet kizökkenteni magára öltött önuralmából, ha szexuálisan vadul és határozottan kívánjuk, és nem titkoljuk, hogy meg akarjuk szerezni őt. Különös játék, ha elhitetjük vele, hogy csak a szex az, ami izgat benne. Ezzel összezavarjuk, hiszen az agyi játékokra hajlamos Skorpiót izgatja ez a helyzet. Ha ügyesek vagyunk, és gyorsan lépünk, a Skorpió ellenállásra képtelen lesz, és ha még melegében megpróbáljuk szeretgetni őt, van esélyünk rá, hogy a lelke mélyén megbújó kis romantikát felszínre hozzuk.

Nyilas

A szerelem számára az élet velejárója, nagyon könnyű elcsábítani, de megtartani sokkal nehezebb. Ha tökéletesnek lát valakit, azonnal beindul, azonban ahogy annak előkerülnek gyengébb tulajdonságai, csalódik, és elképzelhető, hogy különösebb lélekfurdalás nélkül elmegy.
Ha szerelmes lesz, kiszemeltje ne várja tőle, hogy ezt szavakba öntve majd bevallja, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy már hozzá is tartozik a Nyilashoz. Ugyanígy „döntik” majd el azt is, hogy összekötik az életüket.
A Nyilas a szerelembe is lelkesen ugrik fejest. Kedvese uralkodjon anyáskodós ösztönein, a Nyilas ki nem állhatja, ha megmondják neki, hogy fázik, vagy éhes. Ugyanakkor a gyengéd irányítás ellen sosem lesz kifogása, sőt, el is várja, hogy partnere erősebb legyen nála. A  Nyilas nők kevésbé bírják az irányítást, mint a férfiak.
Számára az igazi összhang az, ha hosszú órákat átbeszélhetnek sétálva, túrázva különféle dolgokról, legfőképp persze a szellemi világ érdekességeiről, majd a napot forró szerelmi ölelkezéssel zárhatják le.
Sok problémát okozhat kapcsolataiban szókimondósága. Úgy érzi, az a becsületes, ha kimondja, amire gondol, és nem is érti, hogy ezzel miért bántja meg kedvesét, vagy barátait, ismerőseit. Ő nem ismeri a szerelem apró buktatóit, és azokat a játékszabályokat sem, amivel szerelmesdit szoknak játszani.
Nyíltsága és kegyetlen igazmondósága zavarba hozza kedvesét, amiből számtalan konfliktus csiholódik.


Bak

Mint életében minden mást, a szerelmet is komolyan veszi. Hűséges társ, akiben bármilyen körülmények között megbízhatunk, és számíthatunk a segítségére. Igaz, hogy nehezen törik meg a jég, de ha már úgy érzi megbízhat partnerében, érzéseit ki meri mutatni. Csak ekkor derül fény visszafogott, de mély szenvedélyességére, érzékiségére.
A szerelem számára nem játék, nem mestere a flörtnek. Inkább a komoly kapcsolatokat részesíti előnyben. Az a típusú ember, aki képes támaszt nyújtani, komoly hátteret biztosítani.
Kapcsolataiban hajlamos átadni magát pesszimizmusának. Nehezen bízik meg teljesen partnerében, és ha nem tudja elengedni magát, görcsössé, erőltetetté válik szerelme, ami a másik felet előbb-utóbb feszélyezi.
A legnehezebb számára igazán közel kerülni partneréhez és éreztetni vele, hogy fontos, . És ha már itt tart, a Baknak az sem ártana, ha kissé könnyedebb, légiesebb lenne, ha a partnernek nem mindig azt kellene éreznie, hogy két lábbal, szilárdan áll a lábán, megingathatatlanul.
A Bak nem ismeri a szerelmi játékok törvényeit, ő természetes és megközelíthetetlen. Így eleve csak azok közelítik meg, akik nem flörtöt, szerelmei huzavonát akarnak játszani.


Vízöntő

Imádja a hódító játékokat, lételeme a szerelem. Ha valakit be akar hálózni, a kiszemelt legtöbbször észre sem veszi. Először megfigyeli annak minden mozdulatát, szavait, gesztikulálását, amiből levonja a következtetéseket az illető személyiségét illetően. Ártalmatlannak tűnő megjegyzésekkel, kérdésekkel kitapogatja mi a gyengéje a megfigyelés alatt álló, gyanútlan áldozatnak, majd ha úgy érzi elég információ gyűlt össze, támad.
És csak nagyon ritkán veszít. Ha mégis, hatalmas búsulásnak adja a fejét, rettenetesen szenved. Szabad óráiban. A többiben viszont azon dolgozik, hogy egy, vagy akár több másik kiszemeltjét elcsábítsa. Mert a Vízöntő csak ritkán tart egy vasat a tűzben, ne feledjük, gyengéje, hogy akarják, és csodálják őt, hogy körül rajongják. Ha szerelembe esik, akkor nagyon.
A féltékenységet nem tűri, korlátolva érzi magát, az olyan jelentésekre, hogy „vagy ő, vagy én”, azonnal elmegy. Nem viseli el, hogy megszabják neki, mit csináljon.
Ha elkötelezi magát, és ha olyan társra akad, aki nem korlátozza szabadságában, és tiszteli függetlenséget ő maga, ugyanezt biztosítja párja számára. Ő nem fog a kedves személyes tárgyai között kutakodni, neki általában erre nincs is szüksége. Azonnal megszimatolja, ha valami sántít, sokszor hamarabb megérzi a baj előszelét, mint ahogy az beütne.
Egy harmadik személy felbukkanását nehezen tűri, hiszen ott sértik, ahol a legérzékenyebb: az önbecsülésben. Nehezen dolgozza fel, ha úgy érzi, hogy helyettesíthető, és általában csöndben lelép. Nem fogja kedvesének minden adandó alkalommal szemére vetni a dolgot, nem fog saját érzelmeivel zsarolni, hiszen ő olyan ember, aki hozzászokott az önállósághoz, egyedül fogja magát túltenni csalódásain is. Azonban egy ilyen játékra csak egyszer képes, nem valószínű, hogy a csalódást okozó félnek újabb esélyt adna.

Halak

A Rák után talán rá igaz leginkább, hogy a szerelembe szerelmes. Fantáziadús életében szüksége van a szerelemre, annak minden izgalmával együtt. Itt is megnyilvánul a Halak kettőssége. Az egyik irányba fejlődő Halak, azt akarja, hogy őt csábítsák el, és nem is sokat tesz annak érdekében, hogy a kedveséhez közelítsen, inkább csak vágyik rá. A szerelmet egyfajta szűrőn keresztül vizsgálgatja. Érzékeli, hogy valami különös történik a szívében, és vágyakozik az imádott társra, de lépni nem nagyon mer. Ahhoz neki bátorságra volna szüksége, és a Halak nem híres erről az oldaláról. Azonban ha kedvező visszajelzést kap, kedvesen közelit, és párját elárasztja szerelmével. Különösen fontos a megértő társ, különben kapcsolatuk boldogtalanná válik. Olyan emberre lesz szüksége, akinek legalább olyan fontos a magányos elmélyülés, a művészet, a zene, a szép, mint neki; aki nem vágyakozik állandóan barátok közé, aki nem csap nagy partikat, aki kellemes, kedves, és roppant megértő, aki képes vele elszállni a fantázia szárnyán, és együtt álmodni egy saját, igenis valóságos világot.
Azonban vigyázniuk kell, mert olyannyira vágynak a szerelem után, hogy képesek egy álmosolynak is bedőlni, könnyen és hamar beleélik magukat a szerelembe, így sokszor belemennek olyan kapcsolatokba is, melyek igen csak hátrányosak számukra. Amikor aztán rájönnek, hogy tévedtek, önmagukat marcangolják miatta, és csak nehezen tudnak kiszállni.
A másik végletben a Halak a kezdeményező. Persze nem látványosan, csak szépen, csöndesen, megfontoltan.
Izgatja a tudat, hogy épp behálóz valakit, és ezt olyan élvezettel teszi, olyan finom csapdát állít, hogy a másik fél észre sem veszi, hogy őt most meg fogják szerezni. Mert bizony, csak ritkán fordul elő, hogy ne sikerülne. A dolog legérdekesebb része maga az előjáték. Ezért a Halak
igyekszik ezt minél tovább húzni, hogy aztán a beteljesülés minél elsöprőbb legyen.
Ő érezni akarja, hogy kívánják, ettől lesz mámoros
az egész kapcsolat.
Azonban ha előkerülnek a drámai színjátékok, ha a választott tépelődni kezd a kapcsolatban valószínűleg pillanatok alatt elvész a varázs, és egy újabb kaland után néz, természetesen most is teljes erőbedobással.

A csillagjegyek erogén zónái

Kos

Erogén zónák: a fej és az arc

A Kos férfiak imádják, ha az arcukat simogatják,
és szinte kirázza őket a hideg (jó értelemben),
ha valaki hajukba túr. Imádják, ha partnerük halántékukat masszírozza, vagy ha gyengéden ajkukkal megérinti arcukat.

Bika

Erogén zónák: a nyak

Aki el szeretné kényeztetni a bikát, annak
elegendő egy nyakkörüli gyengéd simogatás.
Arról nem is beszélve, hogy a nyaktáji csókok a legmegfelelőbb módjai annak, hogy elfelejtessék vele a nyakkendő szorítását.

Ikrek

Erogén zónák: kezek, karok és vállak

Az ikrek szenvedélye a kezekbe összpontosul. Szereti szeretkezés közben ujjait ajkaidon végigsimítani, hogy érezhesse csókjaid gyengédségét. A karok a legélénkebb érzékelő szervek, amelyek előszeretettel kulcsolódnak
össze a partner testén.

Rák

Erogén zónák: a mellkas

A csillagjegy szülöttei, úgy a nők, mint a férfiak igen fogékonyak a francia csókra, ám emellett
a mellkas a legérzékenyebb testrészük.
Egy Rák férfi számára egy sikeres szerelmi együttlét kezdetét a mellkasra lehelt forró
csókok kavalkádja képezi.

Oroszlán

Erogén zónák: a hát

Az Oroszlán férfi az erotikus masszázsok rajongója, aki minduntalan új élményekre sarkallja partnerét. A klasszikusan hangzó, ám annál erotikusabb körömkarmolások azok, amelyek igazán elkápráztatják.


Szűz

Erogén zónák: a has

Ha gyengéd csókokkal borítod be hasát, akkor
még azt is elfelejteted vele, hogy rajtad kívül
más is létezik a világon.

Mérleg

Erogén zónák: csípő és fenék

Könnyedén megkülönböztetheted a Mérleg férfiakat a horoszkóp más jegyeitől, hiszen ezen példányok szembetűnő hátsóval rendelkeznek. Arra gerjednek a legjobban, ha ajkaiddal megérinted a csípőjüket, miközben kezeid nyugodtan más vizekre evezhetnek…


Skorpió

Erogén zónák: a nemi szervek

Úgy tűnik, ezzel nem mondtam semmi újat,
hisz ha jól belegondolunk melyik férfi számára
nem erogén zóna az intim környék? Igazság
szerint a skorpiók számára az ilyesfajta érzékelés sokkal intenzívebb, mint más jegyek esetében,
így ők mindig előnyben részesítik majd a hagyományos szexuális együttlétet.


Nyilas

Erogén zónák: oldalbordák, haj

Ha csókolózás közben alig észrevehető módon megérinted oldalbordáit, észreveheted majd,
hogy rögtön libabőrős lesz, és felgyorsul a légzése. Ezen kívül, úgy a nők, mint a férfiak intenzív módon érzékelik a hajat megcélzó érintéseket.

Bak

Erogén zónák: a térdek

A Bak anatómiailag legérzékenyebb testrésze egyúttal a legerogénebb is. Általánosságban a térdeket nem tekintik kiváltképp erogén zónáknak, ám kevesen tudják azt, hogy ott számos felfedezésre váró rejtély létezik.

Vízöntő

Erogén zónák: a lábszár és a boka

Habár még a Vízöntők sincsenek teljességgel tudatában ezen erogén zónának, kétségkívül számos örömet okozhat egy hozzáértő kéz simogatása, nem beszélve az erre a területre koordinált csókokról.

Halak

Erogén zónák: talpak, lábujjak

Úgy tűnik ebben az esetben igaz a mondás, miszerint az öröm lábai előtt hever. A Halak esetében a szenvedély alulról fölfelé irányul,
tehát ha le akarod venni a lábáról, akkor ezt megteheted a lábujjak és a talpak
puszilgatása által.

Csók horoszkóp

A CSÓK

“Zamata van.Méz vagy áfonya.
De nem az ízétől édes.
Attól olyan selymes,forró,izgató,olykor fájdalmas,
hogy a legféltettebb titkomat,
a szerelmemet vallom meg vele…”

Így csókolnak a különböző csillagjegyek:

Kos

Csókjaid gyors és szenvedélyes rohamokban érkeznek, buja vágyak kifejezőiként. Spontán, nem annyira gyengéd, mint inkább nyers és éhező csókok ezek.

Bika

A csókod szívből jövő, lassú és alapos, és hihetetlenül gyengéd. Érzéki jegy lévén nem ritka a tejszínhabos-epres-narancsos-csokis csók sem.

Ikrek

Könnyed, légies, kacarászással, mosolyokkal és mókás megjegyzésekkel  félbeszakított csókokkal fejezed ki az érdeklődésedet. Szeretsz incselkedni és kéretni magadat.

Rák

Csókod forró és gyengéd, és azt akarod, hogy soha ne legyen vége. Képes vagy tudattalanul átvenni a partnered lelkiállapotát, és mindig azt adod neki, amire szüksége van.

Oroszlán

Gátlásoktól mentes, csípős, karmolós, ragadós és vad csókjaid vannak, amivel partnered rajongását szeretnéd kiérdemelni – ami legtöbbször sikerül is.

Szűz

A csókod finom, már-már kicsit kényes, de minden részletre odafigyelő és kiélvező. Nehéz neked csók-ügyben megfelelni, de ha valakinek sikerül, akkor nagyon odaadó leszel vele.

Mérleg

Kacér, finom és játékos csókokkal ajándékozod meg a partneredet, amit nagyon nehezen tud kiérdemelni bárki is.

Skorpió

A csókjaid is tükrözik a végletes természetedet: vagy úgy csókolsz, mint aki soha nem akarja abbahagyni, és kiélvezed minden pillanatát, vagy egyszerűen átugrod, és in medias res mindketten az előadás közepén találjátok magatokat.

Nyilas

A csókjaid szokatlanul meglepőek, spontának. A legváratlanabb helyzetekben és legfurcsább helyeken jut eszedbe csókra bírni a partneredet, viszont nem kényezteted túl sokáig. Ezért olyanok ezek a csókok, mint az ajándékok, amiből partnered mindig csak többet akar.

Bak

Nem könnyen kezdesz bele egy csókba, de ha elérkezik az az idális pillanat, akkor mindent beladsz. Gyöngédség, érzékiség, talán még gondoskodás is van a csókodban.

Vízöntő

A csókod nedves, érzéki, különleges, tehát egyáltalán nem szokványos. Jellemző rád, hogy soha nem csukod be a szemedet.

Halak

Szerelmes és hosszan tartó, érzékeny csókjaiddal, ha csak teheted, elárasztod a partneredet. Nagyon beleéled magad, és nem elégszel meg pár perces csókokkal.