Archive for 2008. december

h1

És a testvérek felnőnek

2008. december 23.

Ismét egy családos bejegyzés. Itt a szeretet ünnepe, békesség, boldogság blablabla.
Most a testvéreimről írok egy röpke bejegyzést némi karácsonyos témával megspékelve.
Az ötlet, hogy erről írjak, onnan jött, hogy a bátyám vett magának egy szupi pulcsit és hát ugye szokás szerint hívott, hogy nézzem meg hogy áll rajta, meghogy kabáttal együtt is jól néz-e ki meg jött a szokásos kérdéseivel, hogy nem gáz? (pedig tudja hogy nem) meghogy jó lesz így a haja? Biztos? nem áll el az a hajszál kicsit? Meg amikor együtt vásárolunk ruhát, melyik legyen? szerinted ez jól nézne ki rajtam? Áh nem, mégsem veszem meg, hosszú a sor. Egyébként a bátyám nem bizonytalan csak szereti, ha azt mondom neki, igen ez jól áll, ez szép, stb. Szóval szereti dícsértetni magát.De aztán jövök én. Készülődök valahova, ruha, smink, haj megvan, és megyek az öcsémhez: hé Ricsi! Jó lesz ez így szerinted? Jól nézek így ki? Jó ez, jó az? Öcsém válaszol: Dzsinaaa, aztaaa dejó melled vaaan. Én meg csak röhögök és azt mondom nem ezt kérdeztem.Ő meg mondja, hát szerintem kicsit béna a szerkó, meg a feneked is lapos stb, de azért jól nézel ki. Egy-két dologban igazat adok neki, pl. a laposfenék ügyben, aztán nyomok az arcára egy puszti és megyek.
Szóval a lényeg, hogy már nem úgy viszonyulunk egymáshoz mint kiskorunkban, mikor bátyám összefogott öcsémmel és jól megvertek. :D :D :D Persze tudjátok, ezek ilyen testvéres verekedések, nem olyan durvák, csak én sírtam mindig aztán kérdezgettem bőgő hangon: “mért vagyok én láááány, anyuuu, miéééértt???”
De mára már felnőttünk és növünk továbbra is és jól megvagyunk, titkokat osztunk meg egymással, ha kell falazunk egymásnak, szóval a szokásos testvérek közötti dolgok.
Végeredményben nem is azt hoztam ki a leírtakból amit akartam. De mit is akartam??? Hát csak azt, hogy annyira szeretem őket!!!!
Boldog Karácsony Mindenkinek, meg BUÉK!!!
Voltam ma külön matektanárnál. Tök jó fej volt. Megynyugtató hang, bizalomgerjesztő külső és türelmesség, hát erre vágyom én amikor matekozni akarok. :D

h1

Tervek a téliszünetre

2008. december 21.

Nos, most leírom miket kell feltétlenül véghez vinnem a téliszünetben. Azért is írom össze, mert mindig elfelejtem, hogy miket kell csinálnom.
A lista:
1. emailt írni Rékának: társadalomismeret házi, matektanár
2. emailt írni a számtech.tanárnőnek: tételek
3. office cédé Krisztinek: szólni Zolinak
4. matek füzet átmásolása
5. töri tételek másolása
6. továbbtanulásos utánanézés, pontos döntéshozás (már ideje lenne) vagyis már csak a megerősítés hiányzik
7. ajándékkészítés
8. Zolinak, Attilának ajándék
9. cécét kíírni, megtanulni!!! SZIGÓRÚAN!!!!
10. myvipre szalagavatós képeket feltenni
11. sms Daninak
12. szombati rendrakás
13. társadalomismeret házi elkészítése
14. info. gyakorlás SZIGORÚAN!!! különben nem lesz meg az érettségim
15. öcsémmel foglalkozni (nem árt néha :) )
16. Sziszivel játszani, megtanítani a következőket: ül, áll, fekszik
17. körmömet szépre megcsinálni
18. görénnyel foglalkozni, mefürdetni, körmét levágni
19. elolvasni a könyvet amit az osztálytársamtól kaptam

Hú de szar ez a kávé amit most iszok, mint a méreg olyan íze van
Azt hiszem most hirtelen ennyi, muszáj mindent megcsinálnom!!!!

Van néhány dolog amit már teljesítettem, de persze egyik sem tanulással kapcsolatos:
1. küldtem emailokat
2. office cédé ügyben szóltam
3. vettem ajándékokat is
4. feltettem a szalagavatós képeket a myvipre
5. rendet is raktam
6. írtam a Daninak sms-t
7. elolvastam azt a pici könyvet is
8. foglalkoztam öcsémmel (most is, most éppen filmet nézünk, ezelőtt meg piros alkoholos filccel rajzolt sebesülési foltokat a lábamra, mamámnak megmutattam azt’ úgy megijedt… :) )
9. foglalkoztam a kutyával is, már jól megtanulta az eldobom a labdát te meg idehozod-at, az ül, áll, fekszik az nagyobb falat lesz

Hát igen… Még sok van hátra. Igyekszem. :D
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak!!!!
Tavaly még karácsonykor sem volt karácsonyi hangulatom, de most van!!! :D :D :D

h1

Ösztöndíj

2008. december 17.

Még hogy ösztöndíj. Ilyen kevés pénzzel akarnak engem ösztönözni? Jó, nem mondom, több mint a semmi nem panaszkodhatok, meg ezt is meg kell becsülni meg meg is becsülöm csak…
A tavalyi 60.000ft-hoz képest ez a 36.000 amiért kétszer kell megküzdeni és lehet, hogy nem is kapom meg az összeset. Szóval januártól kezdve egy éven keresztül 3000ft-ot kapok, ami ugye ha jól számoltam 36.000ft-ot jelent, de nyárra felfüggesztik a pénz utalását és jövő ősztöl is csak akkor kapom meg a többit, ha megint legalább anyi lesz az átlagom, mint tavaly év végén (4.6). Még jó, hogy nem voltam több… Annál nehezebb lenne… Na jó, persze bánom, hogy nem volt több. Ja, és ha nem érem el a 4.6-ot akkor ugye nem kapom meg a többi pénzt, tehát csak 15.000ft-om lenne. Szóval ez a nagy ösztöndíj…. Kétszer megküzdeni ezért a kicsi pénzért. Na de ezt is becsülni kell. Meg plusz motiváció, szóval van előnye is.

h1

Over the szalagavató

2008. december 14.

Over the szalagavató. El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta. Nemsokára teszek fel képeket is. Nagyon megterhelő volt ez az időszak, de még milyen megterhelő lesz az érettségi!
Megint telcsiről írok, szóval ez a bejegyzés is rövid lesz. Tehát elég érdekesen alakult ez a pénteki nap. Először is lett frufrum, aztán szép göndör volt a halyam (olyan mint abban a soktésztás wifon levesben a tészta, akkor inkább fél göndör) aztán meg kellett varrnom a szalagavatós ruhát mert elszakadt a pántja, aztán eltört a melltartóm pántjának a fémcsatja is, aztán a szalagtűzés előtt történt valami az abroncsommal és meghajlott és nem tudtam megigazítani és nem volt tartása és úgy tűzték fel a szalagot, aztán a tortaszelet leesett a tányéromról a ruhámra, de mivel bordó volt nem is látszott, aztán nem volt göndör és dús a szempillám meg a smink sem volt valami szép, ja és a harisnyám is kiszakadt két helyen, azért mert cipő nélkül ugráltam a Rékával meg a Czapival, ja egyébként az ofőnek szánt éneknél nem fértem be a félkörbe sem, a paródián véletlenül megdobtam az osztálytársam arcát aki tanárt játszott, meg csak egy whiskeykólát meg sört meg pezsgőt ittam csak és nem is zsibbadtam pedig akartam, meg nem engedtek már be hajnali 2 fele a rasidba, de legalább voltam az Adriéknál,pontosabban a barátjánál és jó volt ott lenni mert azt nem mondom meg miért, meg nagyon jót ettem a szalagavatós kajából, meg megtanultam pár ütemet dobolni (nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz), meg jól is táncoltam a keringőt, meg a Zoli is jól táncolta, meg nagyon nagyon jól éreztem magam az egész szalagavatón.
És végül lezártam életem egyik kényes pontjából adódó feszültség forrását.
Tehát eseménydús volt az uccsó pár hét. Már csak az érettségit kell túlélnem, meg persze az életem.
Ja, bocsi, hogy nem volt időm fent lenni msn-en. Nem volt időm. Pussz

h1

Over the rainbow

2008. december 9.

Na, én már nem a szivárványon akarok túl lenni hanem ezen a héten. Vagyis csak a küzdelmen. Szalagavató. Úgy izgulok. Jajj, megjöttek anyuék… Sietnem kell.
Szóval ez a készülődés olyan kicsit mint amikor valaki összejön valakivel. Nehézkesen alakul,csetlik-botlik, sok az akadály, de mikor belejöttek akkor már minden jó és gördülékenyen halad tovább az eksön felé. Remélem ez is így lesz. Nos megyek is. Csak egy röpke bejegyzés.
Jah, tegnap este…. Füstölő, gyertya, sötét és forrófürdő… Imádom, ha lesz alkalmam ma is ezt fogom tenni… Relax, relax, relax…

h1

Az édesség hatalma

2008. december 7.

Nem is gondoltam volna, de rájöttem, hogy az édességre ugyanúgy rá lehet szokni mint az alkoholra vagy a cigire. Soha nem értettem unokaöcsémet hogyan képes naponta annyi édességet megenni, mígnem én is az édesség rabjává váltam. Hihetetlen! Ha egyetlen napig nem viszek be a szervezetembe cukrot, már alig bírok magammal. Csak azon jár az eszem, hogyan juthanék egy kis csokihoz, vagy cukorhoz. Kedvenc csokim: Milka dessert és amikor egyszerű kedvem van akkor az egyszerűt kívánom: rumos sportszelet. Nem lehet csoki nélkül élni. Vagyis én nem tudok!!!!!!!!!!!!!!! Ma még nem ettem semmi édességet, de már tiszta hülye vagyok emiatt. Le kell szoknom róla!!!!!!!! Le is fogok!!! Mától kezdve csak akkor eszek csokit, vagy bármilyen édességet ha valami nyomós ok van rá, például valakinek a valamilyének az ünneplése, vagy max. ha megkínál valaki, vagy egyéb szélsőséges helyzetek. Továbbá este 6 óra után semmit nem eszek, kivétel ha valami ünnepség és blablabla van. Ezenkívül naponta meg kell innom 2 liter folyadékot. Jó lenne, ha ez úgy teljesülne, hogy min. 2 liter vizet megiszok plusz az egyéb folyadékok: leves, kávé stb.
Ezeket még ebben az évben végre kell hajtanom, hogy elmondhassam, hogy tettem valamit a 2008-as évben az egészségemért.
Most is nagyon szomjas vagyok, de ez kivétel. Alig iszom folyadékot mert szinte soha nem vagyok szomjas, de most megkell ragadnom az alkalmat! :D
Na, pápusz! :D

h1

Kora reggel, szombat reggel

2008. december 6.

Jól kezdődött a mai napom. :P
A tegnapi avatás is elég jól sikerült, és talán ez volt az egytlen dolog amit az osztály jobban meg tudott szervezni mint bármi mást. Sokan segítettek és ebben tényleg a legtöbb osztálytársam részt vett. Örültem neki. Meg a Mikulás. Zoli volt a suli Mikulása. Vicces volt, főleg amikor azt mondta, hogy elege van, többet már nem csinálja… Ekkor azt mondtuk a felsőbb osztályoknak, hát bocs, de a Miku most szabadságon van… Nem bírták az idegei… :D Voltak közöttünk krampuszok, manók is. Na, de ez a téma most engem sem érdekel, nemhogy mást.
De nem nagyon tudok most mit írni. Nem történt semmi érdekes. Tegnap nem tudtunk pizzázni az öcsémmel meg a barátjával, mert le volt foglalva az a k.. pizzázó. Pedig úgy beleéltem magam. Na mindegy, helyette biliárdoztunk a Faházban, ahol ma elvileg valami nagy Miku buli lesz. Úgy sem megyek… Inkább itthon relax… Meg Szombat esti láz, meg Megasztár. Az elsőt azért preferálom mert abból talán még tanulhat is valamit az ember, az éneklésből meg nem.
Jó hír: lehet, hogy lesz matektanárom. Egy a bibi, ez a nő csak hétvégén ér rá és akkor sem mindig, de legalább jobb mint a semmi. Meg olcsó is. Érdekes, hogy a fél osztálynak matektanárhoz kell járnia… Hogy is mondjam, elgondolkodtató…
Na, pápusz. Ezt a szót a Nóritól tanultam. :D :D

h1

Újra?

2008. december 3.

Hát igen… Eddig tartott. Úgy döntöttem újra írogatok ide. Megjött a kedvem megint. Meg hát nem hagyhatom magam egyfolytában szenvedni.
Rájöttem, hogy a veszekedések először földhöz döngölnek aztán, később mintha kicseréltek volna, felbátorodom, és rájövök, hogy olyan emberekkel nem kell foglalkozni akik nem érdemlik meg. Kész. Nem is érdekel, ha ő is úgy gondolja nincs szükség a segítségemre. Háhhh. Annál jobb. Kevesebb erőfeszítés. :D Szóval happy! Több nyugtatót nem veszek be. Ha meg sírok, akkor sírok. Úgyis ma azt mondta az egyik osztálytársam, hogy a mai lányok a sírással méregtelenítenek… :D :D:D Hát, nem tudom igaz-e. De érdekes… :D :D:D
Holnap töri felelés. Három érettségi témakörből. Remélem sikerül ma megtanulnom.
Jövőhét pénteken szalgavató: Büszke vagyok a tánctanárunkra. Sok energiát fektetett az egész táncunkba, ráadásul még vállalja azt is, hogy táncol a párjával a szalagavatón időhúzásként, hogy a többi produkcióhoz át tudjon öltözni az osztály.
A többi produkció: Hát… Khmm… Khm… Úgy is meg fogjuk csinálni, és lesz..om ha nem képes az osztály a kooperációra, majd akkor azokkal csináljuk akiket kicsit is megmozgat a dolog. :D
Ollééé, ollééé, juppijjájjééééééháháháháháhá :D :D:D:D:D óóóóóhhhááááá, sunshine meg minden!!! :D :D:D
Durva, hogy december elején ilyen csodálatos idő van.
Ja, BOLDOG SZÜLINAPOT ANYUCI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D:D